Új magyar élelmiszerlánc indul: nekik sikerülhet?

Pénzcentrum/MTI2011. február 6. 07:02

Február 11-13. között Budapesten, a Millenáris épületében 102 kiállító mintegy ezer magyar terméket kóstoltat és árusít a Kézműves Magyar Ízek Vására nevű rendezvény keretében.

Becslések szerint a kiállításon megvásárolható termékekből évente mintegy 500-550 milliárd forint értékben vásárolnak Magyarországon.

Pap Krisztián a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője elmondta: Debrecenben áprilisban nyitják a Kézműves Magyar Ízek bolthálózat első üzletét, a tervek szerint magyar élelmiszereket árusító boltokat nyitnak majd Budapesten kívül az összes megyeszékhelyen. Hamarosan elindítják az internetes kereskedést is, ahol az ország összes részéből és a határon túli magyarságtól érkező magyar termékeket is árusítják.

Érdekes egybeesés, hogy épp a napokban került nyilvánosságra, hogy január végén megszűnt a hasonló profilú Koppány bolthálózat.A tulajdonos azért döntött a bezárás mellett, mert esélytelennek ítéli a multiláncokkal szemben a hazai termelők élethalálharcát.

Az ország legnagyobb magánkézben lévő szürkemarha-állományával rendelkező Megyesi Zoltán két évvel ezelőtt vágott bele a Koppány-hálózat építésébe, miután a nagy áruházláncokkal nem tudott megegyezni szürkemarha-, bivaly- és mangalicahús-termékei forgalmazásáról. Bolthálózatában saját termékei mellett más hazai termelők minőségi áruit is forgalmazta, s tavaly már nyolc üzlete működött a fővárosban és Pest megyében.

Címkék: