Ezer tonna német szemetet kerülgetünk még mindig!

Pénzcentrum2009. április 23. 10:30

Az illegálisan behordott német szemét negyede, ezer tonna hulladék még ma is itt van az országban, amit Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Pirtó, Kerekegyháza és Délegyháza lakói kerülgetnek, igaz, a szaktárca azt ígéri, legkésőbb az idei nyárra eltüntetik a szemetet. Három év kellett az összesen 4100 tonna hulladék felszámolásához.

Az első német hulladékszállítmány 2006 novemberében Pirtóra érkezett, ahol egy tanya udvarán fedeztek fel. Nagy Ferenc, a település polgármestere mindent megtett, hogy a szemetet elvigyék, azonban csak egyik helyről a másikra hurcolták át a bálákat, amiből 180 még most is ott virít a falu határától ötszáz méterre lévő tanya udvarán - alig egy kilométerre a védett ősborókástól.

A szeméthalomról a sajtó és a televízió is beszámolt, 2007 augusztusában a halasi tévé munkatársát a szemetet őrzők megkergették, autója üvegét betörték, és még szabálysértési eljárást is indítottak ellene, mert menekülés közben telefonált, és nem kapcsoltba be biztonsági övét, az eljárást azonban időközben megszüntették ellene.

A szemetet egyelőre nem hordja a szél, de a polgármester szerint erre is sor kerülhet. Nagy Ferenc arról is hallott, hogy állítólag az idei télen a bálák darabját háromezer forintért árulta a tanya tulajdonosa tüzelőnek.

A Baden-Württembergből és Bajorországból illegálisan behozott 4100 tonna hulladék háromnegyedét már visszaküldtük a feladónak, akik azt saját költségükön szállították vissza - mondta a környezetvédelmi minisztérium sajtóirodája. Ma a hulladéknak már csak a negyede, mintegy 1000 tonna maradt kilenc magyarországi telephelyen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Öt helyről (Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Pirtó, Kerekegyháza és Délegyháza) a zöldhatóságoknak azonban nem sikerült kikényszeríteniük az önkéntes teljesítést, így a hulladékbálákat elégetik. A sajtóiroda tájékoztatása szerint nyárra valamennyi illegálisan behozott németországi eredetű hulladék eltűnhet az ország településeiről.

Címkék: