Pénzcentrum • 2009. január 26. 08:45
Az állami és magánerdőkből eltulajdonított fa mennyisége évek óta meghaladja a 20 köbmétert, így az ismertté vált illegális fakitermelés mértéke mintegy 100 hektárnyi erdő tarvágásával egyenértékű - írja a Napi.
Az erdészeti hatóságok szerint azonban valójában legalább tízszer ekkora területet érintenek a lopások, mivel nem jellemző, hogy egész területeket írtanának ki, a szálankénti ritkításokra pedig nem mindig derül fény.
Mivel a kiírtott területeket ismét erdősíteni kell, ennek költsége hektáronként fél-egymillió forint körül mozog. Tüzifaértéken számolva az eltulajdonított fát, annak értéke meghaladja a félmilliárd forintot.
Ehhez hozzá kell azonban még számolni a járulékos károkat, mint például a kieső fanövendék, az újraerdősítés, az erdő talajában, a természetben keletkezett károk költségeit, így az összeg végül megtöbbszöröződik.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szerint a nyugati országrészben egyre gyakoribb az értékesebb fák - cseresznye, tölgy - eltulajdonítása, üzletszerű célokkal, míg a falopások többsége az északi területeken történik, igaz ott inkább szociális indíttatásból.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A parlament előtt hever jelenleg az erdőtörvény, amely erdővédelmi szakszolgálat létrehozásáról is rendelkezik, annak elfogadásáig azonban még nem tudni, hogy mekkora létszámmal, és milyen költségvetéssel dolgozhatnak az erdőőrök.