Pénzcentrum • 2026. február 23. 19:29
Egy platós tehergépjármű ellenőrzése Budapesten nem mindennapi fordulatot hozott: a sofőr által bemutatott okmányok és a valós adatai teljesen eltértek egymástól, de a férfi sztorija sem volt hétköznapi.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Csepel Művek közelében állítottak meg egy magyar teherautót. A jármű nyitott platóján különböző szerszámok, létra, olajos hordó és talicska hevert rögzítés nélkül. Amikor a sofőrtől elkérték a gépjármű forgalmi engedélyét és személyes okmányait, a férfi egy angol vezetői engedélyt adott át, amelyen „Mr…..” név szerepelt, azonban a személyes iratai más névre szóltak.
Adatainak lekérdezésekor kiderült, hogy gépjárművezetéstől való eltiltás hatálya alatt áll és feltehetően az átadott angol jogosítvány adatai sem valósak. A 30 éves férfi azt állította, hogy „az engedélyt nemrég találta, egy pékség előtt, és naiv módon, ijedségből mutatta be sajátjaként.”
A pénzügyőrök a sofőrt a vezetéstől eltiltás megsértése és a kétes eredetű okmány miatt további eljárás lefolytatására átadták a rendőrség munkatársainak.
A NAV az ügyben közigazgatási eljárást indított érvényes vezetői engedély nélkül végzett áruszállítás, valamint a rakomány rögzítésének hiánya miatt, és a szabálytalankodónak összesen 360 ezer forint bírsággal kell majd számolnia.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rakomány megfelelő rögzítése kiemelten fontos, mert a nem rögzített tárgyak egy hirtelen manőver esetén kikerülhetnek, leeshetnek a raktérről, ami a közlekedés biztonságára és a közlekedésben részt vevők számára is veszélyt jelenthet.
Címlapfotó forrása: NAV