Kárairól vallott a tűzvész után Jákob Zoli: mi lesz így a vásárlóikkal?

Pénzcentrum2024. november 14. 14:32

Nyilatkozott Jákob Zoli, az ismert milliárdos a mai napon kigyulladt soroksári raktárépületük ügyével kapcsolatban. A vállalkozó szerint nem kell hiányra számítani.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég kiderült, hogy Jákob Zoltán, milliárdos vállalkozó gyára égett le a Soroksári úton. A Blikk értesülései szerint pedig a károk olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínre mobil laborral vonult ki a katasztrófavédelem, hogy megállapítsák a levegő károsanyag-koncentrációját. Ez azonban nem mutatott kritikus értéket.

Most pedig maga az érintett is megszólalt a tragédiáról:

Főleg műkörömtégelyek, egyéb csomagolóanyagok vesztek oda, folyamatban van a pótlásuk, így a történtek szerencsére sem a Crystal Nailst, sem az újonnan indult márkám, a Luxoyát nem veszélyeztetni. Nálunk személyi sérülés sem történt - magyarázta a milliárdos

- mondta el a vállalkozó a lapnak.

Egyben igyekezett megnyugtatni a vásárlóit is, hiszen az őket ért kereskedelmi kár azért korántsem olyan nagy:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A mi raktárunk jelentős része megmenekült, így nem kell készlethiányra számítani - szögezte le az üzletember, aki habár külföldön tartózkodik, ura a helyzetnek, és máris pótolta a kiesést

- fogalmazott.

 

Címkék:
katasztrófa, tűz, kár, katasztrófavédelem, tűzeset,