Fontos törvény lépett hatályba Magyarországon: óriási fegyvert kaptak a kezükbe a vásárlók

Pénzcentrum2023. december 19. 12:02

Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott Panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jogszabályi előírásoknak való megfelelésnek, így jelentős adminisztratív terhet vesz le az érintett szervezetek válláról.

A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény szerint a vállalkozásoknak lehetővé kell tenniük, hogy a munkavállalók és a vállalkozások, intézmények partnerei bejelentsék az általuk jogellenesnek vélt, vagy visszaélésre utaló cselekményeket, akár anonim módon is. A bejelentést megteheti bármely aktív és korábbi, valamint kiválasztás alatt álló foglalkoztatott, szerződéses partner, önkéntes és gyakornok, illetve tulajdonos, ügyviteli, ügyvezető és felügyelő testület aktív és korábbi, valamint kiválasztás alatt álló tagja - közölte a BKIK.

A törvény alapján a belső visszaélés-bejelentési rendszert a foglalkoztatónál egy erre a célra kijelölt, pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti, de a rendszer működtetésével bejelentővédelmi ügyvéd vagy más külső szervezet is megbízható.

A BKIK felismerte, hogy a törvény hatálya alá tartozó kisebb vállalkozásoknak a pártatlanság biztosítása nehézséget okozhat, ezen kívül a Panasztörvény kötelező előírása adminisztratív, anyagi és egyéb terhet is jelent. Ezért élve a törvény adta lehetőséggel, külső szervezetként egy olyan elektronikusan elérhető felületet fejlesztett, illetve rendszert dolgozott ki, amely megteremti a keretet a törvény hatálya alá tartozó vállalkozások, cégek számára a jogszabályi előírásoknak való teljeskörű megfelelésnek.

A rendszer működtetése során a BKIK komplex csomagban biztosítja a törvényi megfelelőség feltételeit: fenntartja a bejelentés csatornáit, tájékoztatja a feleket a jogszabály szerinti kötelezettségekről, begyűjti a szükséges információkat, miközben garantálja a bejelentők védelmét, anonimitását, de egyúttal képviseli a foglalkoztatók érdekeit. Szavatolja a pártatlanság követelményének megvalósulását, egységes eljárásrend alapján folytatja le az eljárásokat, a vizsgálatokat, valamint szakértői közreműködésével a foglalkoztató működését támogató intézkedési javaslatot tesz a vizsgálatok végén

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- írták.

Címkék:
vállalkozás, törvény, rendszer, törvénymódosítás, vállalkozások, bkik,