Bármelyik magyar fiókban ott lapulhat egy ilyen csodakártya: sokat spórolhat vele, aki okosan használja

Pénzcentrum2023. május 23. 17:18

Tízből kilenc magyar nő tagja valamilyen hűségprogramnak, és a pontgyűjtő kártyáját is rendszeresen használja – derült ki egy friss reprezentatív online felméréséből. A kutatásban megkérdezetteknek átlagosan öt különböző tagsága van, bár a tagságok halmozása inkább a magasabb végzettséggel rendelkező, nagyobb településeken élőkre jellemző. A felmérés alapján az is látszik, hogy a magyar nők több mint háromnegyede spórolási szándékkal csatlakozik a programokhoz. Jellemzően egyébként a kisebb településeken élők érzik jelentős segítségnek a tagsággal járó előnyöket, ők havonta akár tízezer forintot is megtakaríthatnak a hűségprogrammal.

A Rossmann Magyarország megbízásából az NRC piackutató cég készített reprezentatív kutatást, azzal a céllal, hogy felmérje a 18 és 65 év közötti nők törzsvásárlói programokkal kapcsolatos szokásait. A felmérésből többek között kiderült az is, hogy a magyar nők mennyire elégedettek a jelenleg elérhető hűségprogramokkal, mennyit spórolnak a tagsággal, milyen változtatásokat javasolnának, illetve milyen típusú kedvezményeket és kuponokat tartanak a leghasznosabbnak.

Tízből kilencen gyűjtik a pontokat

Németh Kornél ügyvezető a kutatás kapcsán elmondta, hogy a 18-65 éves nők szinte kivétel nélkül (tízből kilencen) részt vesznek valamilyen pontgyűjtő programban. Átlagosan öt különböző tagságuk van, és a magasabb végzettséggel rendelkező, nagyobb településeken élőkre jellemző a tagságok halmozása. A középfokú végzettséggel rendelkezők 40 százaléka, míg a felsőfokú végzettséggel bírók közel 35 százaléka 7 vagy annál is több hűségprogramnak tagja.

A felmérésből kiderült az is, hogy az élelmiszerüzletek és a drogáriák esetében mutatkozott a legmagasabb törzsvásárlói tagsági szám, az elégedettségi szint pedig minden vizsgált hűségprogram esetében 50 százalék feletti

– tette hozzá. Németh Kornél szerint a válaszok azt mutatják, hogy a vizsgált célcsoport esetében, ha valaki tagja egy adott programnak, akkor a vásárlások többségében használja is pontgyűjtő kártyáját, viszont kifejezetten nehezményezik, ha egy adott kedvezményt online nem tudnak érvényesíteni.

Kellenek a kedvezmények

A kitöltők több mint háromnegyede spórolási szándékkal csatlakozik a hűségprogramokhoz, azonban a tagok sokkal vonzóbbnak találják az azonnali kuponokat, mint a pontgyűjtéssel elérhető kedvezményeket. Jellemzően a kisebb településeken élők azok, akik jelentős segítségnek érzik a tagsággal járó előnyöket és tapasztalataik szerint minél több hűségprogramhoz csatlakoznak, annál több pénzt tudnak megspórolni. Ez havonta akár 10.000 forintot is jelenthet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

„Kiderült, hogy a tagok többsége minden egyes alkalommal megnézi, hogy egy vásárlás alkalmával mennyi pénzt sikerült megspórolnia. Ehhez egyébként nagy segítséget nyújt a Rossmann+ alkalmazáson belül elérhető digitális nyomkövető rendszer is, aminek köszönhetően pontos információt kapnak a kedvezmény összegéről” – emelte ki Flórián László, a cég ügyvezető igazgatója.

A drogériákban spórolhatunk a legtöbbet?

Összességében elmondható, hogy a kutatásban résztvevő nők többsége elégedett a jelenleg elérhető hűségprogramokkal és úgy gondolják, hogy a legjelentősebb kedvezményeket a drogériás törzsvásárlói programok kínálják. Az élelmiszer- és gyógyászatiüzletek esetében további programok kialakítását érzik szükségesnek, míg a már meglévők kapcsán újragondolást és bővítést javasolnak.

Címkék:
vásárlás, spórolás, magyarország, hűségkártya, törzsvásárló, hűségprogram, magyar, nők, drogéria, rossmann,