Példátlan összefogás a hazai Kickstarter mellett (x)

Pénzcentrum2023. február 14. 12:01

A startup szcéna az elmúlt években folyamatos és intenzív növekedésen ment keresztül, ahol évente több száz vállalkozás próbálja megvalósítani az ötleteit. Hozzájuk szól a Brancs közösségi piactere, amely egy kiemelkedően sikeres első év után olyan befektetők támogatásával indított tőkebevonási kampányt a további növekedéshez, mint Verő Barbara, Csillag Péter és Szakacsits Szabolcs.

A Brancs a hazai piacon egyedi koncepciójával és célközönségével gyakorlatilag indulása óta aktív résztvevője a startup világnak, ami kifejezett céljuk is volt az induláskor. Évente több száz megvalósításra váró ötlettel állnak elő a vállalkozók a magyar piacon, de ezek sok esetben nem jutnak el a megvalósítási fázisig. Ennek több oka is lehet, de többnyire az indulótőke hiánya vagy az ötlet megfelelő kidolgozottsága jelenti a problémát.

A Brancs közösségi piactér 2022-ben kezdte meg működését azzal a misszióval, hogy ne csak részese, hanem formálója is legyen a startup világnak. A bő fél éves fennállása alatt már több, mint 10 sikeres kampányt tudhat a háta mögött, amik többsége azóta sikeres vállalkozásként vagy termékként van jelen a piacon. Az induláshoz pedig sok esetben a Brancson indított kampány hozta meg a kezdőtőkét és az első vásárlókat.

A legsikeresebb Brancs kampány Kiri Hunor nevéhez és a Refilamerhez fűzödik. Ötletük a sikeres Brancs kampány óta nagy utat járt be, de a Brancs platformja adta meg a kezdőlökést. “Nem tudtunk volna továbblépni a vállalkozók “Halál-völgyén” a Brancs nélkül, de ez segített bebizonytani, hogy igény van a termékre és amellett, hogy megszereztük az első vásárlóinkat, több angyalbefektető is meglátta azóta a termékben a lehetőséget.” – mesélte el Hunor, a Refilamer alkotója.

A magyar Kickstarternek is becézett Brancs közösségi piactér 2022 első felében kezdte meg működését és gyorsan a figyelem középpontjába került sikeres kampányainak köszönhetően. Ugyanez az érdeklődés jellemzi a Tőkeportállal közösen indított tőkebevonási kampányukat is, ahol az első, kizárólag előre regisztrált, hitelesített befektetőknek szóló zárt szakaszban már több mint 250 befektető jelezte befektetési szándékát. A kampányuk célja, hogy még több hazai vállalkozást és ötletgazdát segíthessenek a sikerre vezető úton és a befektetőkkel skálázni tudják a tevékenységüket, illetve a nemzetközi színtérre is elvihessék a legjobb projekteket.

A Brancs befektetői kampánya mellé három, a hazai startup világban már ismert és nagyon aktív befektető is beállt. Verő Barbara, Csillag Péter és Szakacsits Szabolcs a három vezető befektetője a kampánynak, akik nem csak befektetésükkel, hanem tudásukkal és kapcsolati tőkéjűkkel is azon vannak, hogy sikeres legyen a kampány. Csillag Péter is részt vett a január 31-én tartott Befektetői Találkozón és megosztotta a gondolatait a piacról és a Brancsról.

A Brancs koncepciója egy nagyon fontos eleme az ökoszisztémának, hiszen a Refilamer példáján keresztül is látjuk, hogy vannak olyan startupok, amik esetében a belépési küszöb magasabb, mint egyéb vállalkozások esetében, illetve az indulótőkét nem vagy csak nehezen tudják összeszedni. A Brancs egy nagyon jó terep, hogy a Friends&Family nélkül induló cégek betömjék ezt a lyukat.

A kampány újabb szakasza 2023. Február 10-én indult, ahol már előregisztráció nélkül bárki be tud fektetni a Brancsba.

Címlapkép: Brancs

 

(x)

Címkék:
startup, vállalkozók, start-up, közösségi gazdaság, közösségi finanszírozás, piactér, brancs, brancs közösség, crowdfunding,