Itt a Covid újabb durva utóhatása: veszélyben a családi vállalkozások jövője?

Pénzcentrum2022. április 14. 20:04

Egy friss kutatása szerint a Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43%-a elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben. A felmérés arra is rámutat, hogy a mostani generáció tagjainak mindössze fele, az utódoknak viszont közel háromnegyede gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben.  

A PwC globális felmérésben a családi vállalkozások következő generációs tagjai számoltak be a legfontosabb prioritásaikról és az előttük álló kihívásokról. A kutatásban megkérdezettek közel fele (43%) nyilatkozott úgy, hogy elkötelezettebbnek érzi magát a vállalkozás iránt, és aktívabban részt vesz a szervezet életében mint a világjárvány előtt. A válaszadók 56 százaléka úgy véli, hogy a családtagok közötti, vállalkozással kapcsolatos kommunikáció a világjárvány alatt fokozódott. Úgy tűnik azonban, hogy a pandémia okozta bizonytalanság miatt a jelenlegi generáció kevésbé hajlandó átadni az irányítást, és a következő generáció tagjai számára is nehezebbé vált az érvényesülés. A 2019. évi felmérés során az utódok 48% mondta azt, hogy jelentős belső feladatokat kapnak, most mindössze 28%-uk nyilatkozott így.

A válaszadók több mint fele (57%-a) szerint a jelenlegi generáció vonakodása a nyugdíjba vonulástól szintén nagy kihívást jelent a fiatalabb nemzedék számára. A következő generáció tagjainak 39%-a tapasztalt ellenállást a vállalkozáson belül a változások elfogadásával szemben. Pozitív fejlemény azonban, hogy a családi vállalkozások 61%-a rendelkezik utódlási tervvel, és a megkérdezettek 39%-a részt is vett ennek kidolgozásában. Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa az utódlási nehézségek kapcsán hozzátette:

A tapasztalatok alapján hazánkban átlagosan minden harmadik cég elbukik a generációváltáskor. Ennek egyik oka, hogy Magyarországon csak a rendszerváltást követően indultak az első családi cégek, így nem áll rendelkezésre minta és tudás az átadásra. Ráadásul itthon általában kisebbek a családi vállalkozások mint Nyugat-Európában, ami azzal is jár, hogy jóval több feladat hárul az alapító tulajdonosra, nincs kapacitás strukturált irányításra, így a sikeres átadás is sokkal esetlegesebb.

A generációváltás új perspektívát hozhat

A cég nemrégiben a családi vállalkozások tulajdonosainak jelenlegi generációját is megkérdezte, és bár sok téren egyetértenek a következő generáció tagjaival, van néhány figyelemre méltó különbség. Mindkét generáció a növekedésre összpontosít, ugyanakkor a jelenlegi generációnak csak a fele gondolja úgy, hogy vállalkozásának felelőssége van az éghajlatváltozás és annak következményei elleni küzdelemben, szemben az utódok közel háromnegyedével. A következő generáció tagjainak hasonlóan magas aránya (76%) véli úgy, hogy vállalkozása aktívan segíti a helyi közösséget, míg a jelenlegi vezetők alig több mint fele (54%-a) gondolja ezt. A generációk között némi digitális szakadék is megfigyelhető. A következő generáció tagjainak 42%-a és a jelenlegi generáció 38%-a véli úgy, hogy vállalkozása erős digitális képességekkel rendelkezik, de az utódok egyharmada szerint a jelenlegi generáció nincs teljesen tisztában a digitalizáció lehetőségeivel és kockázataival a vállalkozásában.

Címkék:
generáció, felmérés, kutatás, családi, pwc, vállalkozások, világjárvány,