Őrület: ilyen jól lehet keresni ezzel a fizikai melóval

Pénzcentrum2021. július 27. 08:14

Nehéz az árral szemben evezni, sokszor mégis ez a kulcs a boldogság eléréséhez. A bajai Vadas Tímea családja és barátai támogatása nélkül fogott bele a gazdálkodói életmódba, amely bár a mai napig kihívásokkal tarkított, mégsem cserélné el semmire. - tapasztalatait most a HelloVidéknek mesélte el. 

Tímea olyan családba született, ahol a nagyszülők mindennapjainak részét jelentette az állattartás és a kiskerti növénytermesztés, szülei viszont már, szakítva a családi örökséggel, a továbbtanulásban látták meg a tovább- és feljebb lépés lehetőségét. Így alakult, hogy bár a bajai kistermelő egészen tizenéves koráig azt szajkózta, hogy ő majd farmon fog élni, sőt juhász lesz belőle, végül több versenyképes szakmát szerzett, és végül gyógyszertári asszisztensként az egészségügyben helyezkedett el. Idővel azonban mégis visszatalált eredeti elképzeléséhez.

A habitusom olyan, hogy jobban szeretem magamnak beosztani az időmet. Így most megvan az az illúzió, hogy ez a 8 óra, olyasmi, amit szeretek csinálni. Mindebből csak az nem igaz, hogy a 8 óra legalább a duplája, mert aki otthonról dolgozik, folyamatosan tud a munkájával foglalkozni. Az élet általában napi háromszor írja át a forgatókönyvet, ezért annak, aki szereti meglovagolni a kihívásokat, különösen vonzó lehet ez a szakma

-magyarázta a bajai vállalkozó a HelloVidéknek.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Címkék:
vállalkozás, gazdaság, farm, gazdálkodás, földbirtok, gazdálkodó,