Oda csap a NAV, ahol igazán fáj: sokan fennakadtak ezen, most fizethetnek

Pénzcentrum2021. április 26. 15:15

Az elmúlt fél év során magasabb fordulatszámra kapcsolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így a korábbiaknál több adóellenőrzés zajlik Magyarországon – hangzott el az EY adószakmai online rendezvényén. A vállalatoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy kapcsolt vállalkozásaik között hogyan árazzák termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel 2020-ban az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka adóhiány megállapításával zárult.

Az adóhivatal 2020-ban több száz ellenőrzést végzett transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával, aminek következtében az érintett vállalatoknak összesen 12 milliárd forinttal emelkedett az adóalapjuk.

A NAV tervei között idén is kiemelt helyen szerepel a transzferárazással kapcsolatos szabálytalanságok feltárása, és a magyar adóellenőrök külön képzésben is részesülnek ezen a területen. A hivatal ráadásul egyre szofisztikáltabb elemzéseket követel meg a vállalatoktól, amelyek elkészítése elmélyült szakértelmet igényel

– hívta fel a figyelmet Lipták Zoltán, az EY adótanácsadási szolgáltatások részlegének partnere. Sokszor előfordul, hogy az adóhatóság akár már az első veszteséges év után ellenőrzi az adott vállalatot, a pandémia gazdasági hatásai miatt pedig számos nehéz helyzetben lévő hazai társaság kerülhet a hivatal látókörébe. Már kisebb vállalkozásoknál is érdemes fokozottan ügyelni a szegmentált, azaz a tevékenységek szerinti eredménykimutatás elkészítésére, illetve a transzferárak megfelelő megállapítására.

A transzferár-nyilvántartás kötelező elemeit jogszabályok rögzítik, így akár praktikusnak és költséghatékonynak is tűnhet, amikor egy vállalat saját maga készíti el a transzferár dokumentációit. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy hiába ismeri a vállalkozó a konkrét ügyletek adatait, az előírásoknak nem tud pusztán néhány formanyomtatvány kitöltésével megfelelni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jelenlegi járványhelyzet az adóbevallásokra is hatással van. A saját és az OECD iránymutatásának megfelelően a NAV elvárja, hogy egy vállalat a transzferárak alátámasztására készített összehasonlító elemzéseiben részletesen mutassa be, mikén hatott a pandémia a kapcsolt tranzakcióra, és ugyancsak indokolni kell a szükségessé vált kiigazításokat is.

Címkék:
NAV, adóellenőrzés,