Komoly árrobanásra lehet számítani a teraszok nyitásakor: ezt tudd, mielőtt beülsz valahova

Portfolio2021. április 22. 08:32

Kénytelenek lesznek árat emelni a vendéglátósok, de nem önszántukból teszik: drágulnak az élelmiszerek a közeljövőben, a hús ára várhatóan akár 25 százalékot is. 

Drágulnak az élelmiszerek, amelyet a vendéglátóegységek beépítenek majd az áraikba, így a vendégek becslések szerint akár 10-15 százalékkal magasabb cechre számíthatnak majd a járvány előtti időszakhoz képest - ezt a Portfolionak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke megerősítette, majd hozzátette,

A járvány kezdete óta a vendéglátóegységek több árkorrekciót is végrehajthattak, többen a kiszállítás megszervezésekor kénytelen voltak árat emelni vagy csökkenteni a túl nagy kínálat ellensúlyozására. Nehéz volt rentábilisan működni, mert nem volt akkora a kereslet a kiszállításra, mint amilyen a kapacitás volt.

Ha az időjárás is engedi, akkor valószínűleg az emberek megrohamozzák majd a teraszokat, azonban a kereslet nem lesz tartós, és a költési szándék is alábbhagyhat, például amiatt, hogy elvesztették az emberek az állásukat, illetve mások lettek a prioritások, a külföldi turistákra egyelőre pedig nem számíthatnak. 

Címkék:
járvány, áremelkedés, terasz, nyitás,