Kétszer annyiba kerülnek az építőipari munkák, mint tavaly: itt a 2021-es árlista

HelloVidék2021. március 25. 08:15

Az építőipar eddig is dübörgött, de a mostani helyzetben meg inkább megnőtt az igény a jó szakemberekre: annak pedig ára van - írja a HelloVidék.

A kormány vissza nem térítendő felújítási programot indított a családok támogatására, ami hatalmas érdeklődést váltott ki a lakosság körében. A megnövekedett megrendeléseket a vállalkozók csak a létszám növelésével tudják kiszolgálni, viszont képzett, tapasztalattal rendelkező, józan életvitelű szakemberből már egyre kevesebbet lehet találni. Emellett jelentős nehézséget okoz az építőanyagok gyors és jelentős drágulása. Van olyan anyag, amely egy év alatt 30-40 százalékot drágult. Sőt a vasanyagok és műanyagtermékek ára havonta is jelentősen változik.

Egy képesítés nélküli segédmunkás is havi szinten hazavisz 350 ezer forint nettó fizetést. Ez a munkáltatónak 620 ezer forint bérköltséget jelent a járulékokkal együtt. Egy 10 fős csapat havonta így 6,2 millió forintba kerül, ami éves szinten közel 75 millió forint.

A fővárosinál a vidéki árak jelentősen alacsonyabbak voltak eddig is, viszont a jelenlegi drasztikus áremelések ezt az ollót még nagyobbra nyitották. Míg pár éve egy homlokzati hőszigetelés munkadíja 3500 Ft/m2 volt, addig most 6000 Ft/m2 alatt már nehezen oldható meg. Ugyanez Budapesten 11-13 ezer Ft/m2 áron is elfogadott.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

 

Címkék:
vállalkozás, felújítás, sziget, lakásfelújítás, nettó, vállalkozó, hellovidék, vissza nem térítendő támogatás, 13. havi fizetés,