Közmunka programból indult kolbászgyár: a magyar vidék nem ismer lehetetlent

HelloVidék2020. december 30. 08:15

Az Ormánság területén 3 kis település összefogásából született meg a régi receptúrákat újraélesztő Bőközi Legendás húsipari vállakozás. A közmunkaprogramból indult kezdeményezés mára kinőtte magát, és egy országos lefedettségű kereskedelmi hálózat termékdíját is elnyerte.

Molnár Balázs ügyvezető nyilatkozott a HelloVidéknek arról, hogy hogyan is indult a vállalkozás: 2016-ban 3 település polgármestere úgy döntött, hogy szeretnének egy olyan közfoglalkoztatási programot létrehozni, amivel a helyieket foglalkoztatva kicsit a háztáji sertéstartásra alapozva egy modern, mégis kisüzemi vágóhidat, feldolgozót hoznak létre. A Belügyminisztérium közel 420 millió forinttal támogatta a 3 település elképzelését. 2018-ban végül sikeresen létrejött a sertéstelep és feldolgozóüzem, majd ugyanennek az évnek a végén a polgármesterek vásároltak egy Kft-t. Úgy gondolták, hogy profitábilisabb cégformába kell átvinni a sertéstartást és a termékgyártást. Felmerült kérdésként, hogyan fogják eladni a termékeket. 

"Ekkor kerestek meg, mert én is a közelben készültem üzemeltetni egy vágóhidat, de nem szerették volna, hogy konkurenciái legyünk egymásnak. Megosztották a terveiket és megkérdezték, hogyan lehetne sikerre vinni az ötletet. 2019-ben 8 hónapig készítettük elő a projektet, közben hoztuk létre a Bőközi Legendás termékcsaládot. Azért kapta ezt a nevet, mert maga a projekt otthona az Ormánság Bőközi nevű részén van" mondta el az ügyvezető.

A teljes interjú a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
vállalkozás, hús, kolbász, háztáji, közmunka program,