Csodálatos Vespákat épít ez a Veszprémi férfi: szerelemből épített országos bizniszt

HelloVidék2020. szeptember 11. 08:15

A veszprémi Steffek József 2017-ben szeretett bele a "Dolce Vita" életérzésbe és azóta megállás nélkül építi az egyedi Vespákat garázsában. A HelloVidék kérdésére elárulta, mitől is ilyen különlegesek ezek a robogók és az is kiderült, mennyibe kerül, ha egy egyedi darabot szeretnénk tőle.

"A mai napig emlékszem, hogy 2017 októberében egy Vespás azt mondta nekem: nagyon örül, hogy szeretek robogózni, de próbáljam ki a Vespáját, mert az az igazi. Valóban így volt és onnantól már nem volt megállás: novemberben kibéreltem egy üres garázst és elkezdtem építeni immár magamnak egy Vespa Et4 125-öst meglepő módon napraforgó sárga-fekete színben. Később a kedvesem kérésére építettem egy Vespa Lx150-est, ami egy újabb típus. Ez a kék vázas Vespa piros elemekkel azóta is tökéletesen kiszolgál" - mondta a HelloVidéknek József, aki azóta komoly bizniszt épített a kezdeti fellángolásból.

Mint mondta, vannak, akik azt hiszik, hogy olcsóbban megússzák, ha vesznek a netről egy filléres robogót, majd jönnek hozzám a később jelentkező hibákkal. "Már több esetben belátták, hogy az "olcsó" -ból felújítva magasabb lesz a végösszeg, mint az általam épített Vespákkal" - fogalmazott. Hozzátette:

Az ár a kiegészítőktől, és az extráktól is függ, de nagyjából 400-480 000 Ft között mozog. Általában havi egyet vállalok és az előleg kifizetését és a megálmodott szín kiválasztását követően maximum 3 héten belül elkészül a Vespa.

További részletek és fotók a különleges Vespákról a HelloVidék cikkében ->

Címkék:
vállalkozás, kkv, veszprém,