Hamarosan élesíti szuperfegyverét a NAV: erre jobb, ha mindenki felkészül

Pénzcentrum2020. március 8. 10:02

Jelentős változáson megy keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami hosszútávon akár azt is eredményezheti, hogy a szervezet néhány éven belül valós időben, folyamatosan tud ellenőrizni minden hazai adózót. A technológiai fejlesztések révén felhalmozódó adatokat tudatosan használja a szervezet, így egyre kevesebb az ellenőrzés, és egyre biztosabban szűrik ki a csalókat a revizorok. A változásoknak köszönhetően hatékonyabbak az ellenőrzések és gyakoribbak a jogkövető vizsgálatok, amire a hazai cégeknek is fel kell készülniük.

A másodfokú eljárás szerepe egyre inkább formalitássá válik. A cégeknek folyamatosan felkészültnek kell lenniük egy adóellenőrzésre, ellenkező esetben a peres eljárás kockázatával kell számolniuk

 - hívta fel rá a figyelmet Heinczinger Róbert, az EY adótanácsadással foglalkozó partnere. A szakember ezzel utalt arra, hogy a két éve elfogadott adózás rendjéről, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvények hatására jelentősen felgyorsultak a NAV-ellenőrzések és lerövidültek a cégek rendelkezésére álló határidők. "A gyakorlatban ez részben azért is alakult így, mert másodfokon már nincs lehetőség új érvet, bizonyítékot beterjeszteni. Sokkal fontosabbá válik tehát, hogy a NAV ellenőrzés első pillanatától teljes felkészültségben álljanak az adózók, és minden fontos ügyletről rendelkezésre álljanak azok a dokumentációk, amiket szinte azonnal át lehet adni a revizoroknak" - tette hozzá a szakember.

A különböző digitalizációs törekvéseknek köszönhetően, mint például az EKÁER vagy az Online Számla rendszer, a hivatal ráadásul egyre több adathoz fér hozzá, amelyek elemzésével már célzott ellenőrzésekre képes. Ennek eredményeként a NAV többnyire akkor rendel el revíziót, ha valószínűsíthető az adókötelezettség megszegése vagy az adóhiány megállapítása.

Ügyfélbarát NAV?

A NAV fókuszváltásával és a digitalizáció révén felszabaduló erőforrásoknak köszönhetően a hivatal egyre több, úgynevezett jogkövető eljárást indít azzal a céllal, hogy felhívja a cégek figyelmét az adózás során elkövetett hiányosságokra. Amennyiben a vizsgálat végéig javítják ezeket hibákat, abban az esetben a hatóság eltekint az akár súlyos bírsággal is járó adóellenőrzéstől.

"Fontos tudni, hogy jogkövető eljárás során a problémák javítását vagy a félreértések bizonyítását a cégektől várja el az adóhatóság, ami figyelembe véve a lerövidült határidőket - ebben az esetben általában 30 nap - jelentős nehézséget okozhat azoknak a vállalatoknak, amelyek nem készülnek fel előre egy potenciális vizsgálatra. Mulasztás vagy az együttműködés hiánya esetén ugyanis máris indítják a célzott ellenőrzést a revizorok" - emelte ki Heinczinger Róbert.

(Címlapkép: MTI/EPA/Europol)
Címkék:
adozas, ellenőrzés, vállalkozás, pénzcentrum.hu, NAV, adó, revizor, adózás rendje, az adózás rendjéről szóló törvény,