A Tesco és a Vodafone is beperelte a magyar államot: ekkor dönt az Európai Bíróság

Magyar Nemzet2020. február 4. 09:00

Márciusban születhet ítélet a Tesco konta magyar állam perében, illetve abban az eljárásban is, amit a Vodadone indított szintén az állam ellen. A vállalatok az ágazatokra kirótt különadók miatt perelték be Magyarországot, az Európai Bíróság hozza meg a végső döntést.

Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a válságot követően bevezetett kiskereskedelmi különadó ügyében. A luxembourgi testület várhatóan azt állapítja majd meg, hogy nem sértett uniós jogot a sávos különadó, írja a Magyar Nemzet.

A 2010-ben bevezetett különadóból négy év alatt összesen 86 milliárd forint befizetés érkezett a büdzsébe a kiskereskedelmi ágazatból. A Tesco ennek nagyjából negyven százalékát, vagyis mintegy 35 milliárd forint adó befizetésének jogosságát vitatja. A cég keresetében azt sérelmezi, hogy a magyar kiskereskedelmi láncoknak nem, csak a külföldieknek kellett progresszív válságadót fizetniük.

A perben tavalyelőtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Bírósághoz fordult jogharmonizációs vizsgálatért. A Tesco-ügyben a magyar bírák várhatóan még az idei első fél évben meghozzák a végleges döntést.

Március elején a távközlési különadóról is ítélkezik az európai testület a Vodafone magyar állam ellen kezdeményezett perében. A lap emlékeztet arra, hogy a tavaly már ismertetett uniós főtanácsnoki indítványok alapján az Európai Bíróság várhatóan igazat fog adni a magyar kormánynak, vagyis azt állapíthatja meg, nem ütközik az uniós állami támogatások szabályaival és a letelepedés szabadságával a sávosan alkalmazott adóforma.

Címkék:
vállalkozás, Tesco, Európai Bíróság, per, Vodafone, adó, különadó, ítélet, közigazgatási bíróság,