Gigaberuházás Debrecenben: rég újult meg ennyi minden egyszerre

MTI2019. december 6. 18:31

A kormány 35 milliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő oktatásfejlesztést Debrecenben, az előkészítést lehetővé tevő kormányhatározat pénteken megjelent a Magyar Közlönyben. A döntés értelmében szakképző intézmények, egyetemi létesítmények újulnak meg, a megyeszékhelyen létrejön egy német nyelvű általános iskola és gimnázium is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.

A közlemény szerint a kormány azzal a céllal döntött a komplex regionális iskolafejlesztési programról, hogy minőségi, képzett munkaerőt biztosítsanak a térség vállalkozásainak. A fejlesztési csomag érinti a debreceni felsőoktatást, a közoktatást, a középfokú szakképzést és a köznevelést. A program összetettségét jelzi, hogy kiterjed az infrastruktúra és a képzési tartalmak fejlesztésére is.

Az ITM közleménye rámutat: az osztrák mintára jövőre megújuló szakképzés jól illeszkedik a térség járműipari fejlesztéseihez. Az új, keresletvezérelt rendszer nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált oktatásra, így duális képzés keretében, már a második évfolyamtól ki tudja szolgálni a helyi gazdaság igényeit. A diákok vállalati környezetben sajátíthatják el a legkorszerűbb technológiákat, és tanulmányaik mellett munkabért kapnak, amely az utolsó év végére elérheti a minimálbér szintjét is. A szakképző iskolákban a tervek szerint jövő szeptembertől elindulnak az első technikus osztályok.

A fejlesztések eredményeként a Debreceni Egyetem infrastruktúrája is megújul: komplex járműipari laboratórium létesül, új szárnnyal bővül a műszaki kar épülete, és korszerűsödik a természettudományi oktatási hátteret biztosító, úgynevezett kémiai tömb is. A jövőben az egyetem évente 200 millió forintot fordít humánerőforrás-fejlesztésre - olvasható az ITM közleményében, amely jelzi: Palkovics László miniszter kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ és környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért.

A hajdú-bihari megyeszékhely melletti észak-nyugati gazdasági övezetben tavasszal kezdődik meg a BMW új generációs gyárának építése. Az innovációs és technológiai miniszter irányítása mellett már megszületett egy 130 milliárd forintos, helyi infrastruktúrafejlesztési program is. Az intézkedések célja a városi önkormányzat Debrecen 2030 programjában foglaltakkal összhangban, hogy a település akár országhatárokon túlmutató jelentőségű, regionális gazdasági, oktatási és innovációs központtá válhasson - zárul az ITM közleménye.

Címkék:
vállalkozás, városfejlesztés, debrecen, város, vidékfejlesztés,