Úgy csomagolunk, mintha nem lenne holnap: ki győz ennyi hulladékot?

MTI2019. augusztus 29. 08:28

Mintegy 630 milliárd forintos forgalma volt tavaly a magyar piacon a csomagolóiparnak, ez csaknem 9 százalékos növekedés a 2017-es bázisévhez képest - erről Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára nyilatkozott a Világgazdaságnak.

A lap csütörtöki cikke szerint a csomagolóanyagok között a papír és a műanyag vezet, amelyek értékbeli részesedése 240-240 milliárd forintra tehető, a fém, az üveg és a fa 150 milliárdon osztozkodik. Nagy Miklós elmondta, hogy az ágazati volumen a hazai GDP nagyjából 1,7 százalékát adja. A szektor teljesítménye évről évre nő a 2008-2009-es válságidőszak óta, a CSAOSZ 65 tagvállalatának jellemzően folyamatos a leterheltsége.

A csomagolóipar által előállított mennyiség a termékdíjas bevallások alapján kalkulálható, eszerint 2018-ban 1,1-1,3 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett, ami mintegy 5 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi adathoz képest - ismertette a főtitkár. Az értékbeli és a mennyiségi növekedés üteme közötti különbség azzal magyarázható, hogy mivel a termékdíjak megállapítása tömegalapú, a csomagolóipar egyre könnyebb, de változatlan áruvédelmi képességű rendelkező termékeket állít elő - írta a lap.

Címkék:
vállalkozás, pénzcentrum.hu, hulladék, műanyag,