Nem tudják felvenni a családi pincészetek a versenyt a csúcsborászatokkal

Világgazdaság2019. augusztus 23. 09:01

Tavaly 847 vállalkozás termelt szőlőbort Magyarországon, együttesen 4518 alkalmazottal, 2017-hez képest kettővel kevesebb cég adott 47-tel több embernek munkát - derült ki a Világgazdaság érdeklődésére az Opten Kft. által közölt adatokból. A borászatok összesített árbevétele 118,78 milliárd volt a múlt évben a korábbi 109,8 milliárd után, az adózott eredményük pedig 7,46 milliárd forintra ugrott az előző évi 4,83-ról. Vagyis a céginformációs szolgáltató tájékoztatása alapján a forgalom 8,1, a profit viszont 54,4 százalékkal nőtt. Az összképet azonban valamivel torzítja, hogy a 2018-as tevékenysége után 135 bortermelő nem adott le pénzügyi beszámolót, ez a szám 2017-ben még csak 96 volt, azaz 11,3-ről 15,9 százalékra ugrott az adminisztratív kötelezettségnek eleget nem tevő piaci szereplők aránya.

A működő borászatok 68 százaléka, összesen 584 vállalkozás 100 millió forint alatti árbevételt könyvelt el az Opten adatai szerint, ami arról tanúskodik, hogy hiányoznak a palettáról a közepes méretű cégek, a sok családi kisvállalkozás mellett néhány technológiai fejlettségben és termelési volumenben élen járó óriás határozza meg az ágazatot - írja a Világgazdaság.

Az adatbázis 100 millió és egymilliárd forint közti forgalommal csupán 106 borászatot tart nyilván, egymilliárd felett pedig mindössze 22-t. Az utóbbiak 77,1 milliárd forintos értékesítése mégis az összes borászati bevétel 65 százalékát teszi ki, vagyis meglehetősen koncentrált a szektor. És mivel az uniós támogatások zöme már nem elérhető, a bormarketing pedig leginkább a már bejáratott márkákat segíthet még inkább megerősödni, nem látni, hogyan zárulhatna az olló a kicsik és a nagyok között, legfeljebb az időjárási viszonyoknak való kiszolgáltatottságban lehetnek egyenlők.

Címkék:
bor, vállalkozás, borászat, mikrovállalkozás, pincészet, csúcsbor, szőlészet,