Majdnem 200 ezer magyar szerepel ezen a NAV-listán: ezért éri meg nekik

MTI2019. július 29. 12:01

Százhetvenháromezer adófizető szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pozitív listáján, ősszel - a közelgő helyhatósági választások miatt - a lista ismét számottevően bővülhet - ismerteti a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint kifejezetten érdemes csatlakozni ehhez a regiszterhez, ugyanis különféle előnyökre tehet szert az, aki így cselekszik. Az adóhivatal 2009 februárja, vagyis nagyjából tíz éve vezeti az úgynevezett köztartozásmentes adózói adatbázist. Egy évtized alatt szép számmal akadt csatlakozó, az idei esztendő elején megközelítette a 180 ezret azoknak a száma, akikről az interneten elérhető adatbázis közhiteles módon tanúsította, hogy köztartozás nélkül tevékenykednek. Az év közepére némi csökkenés mutatkozott, júniusban ezzel együtt is 102 ezer cég, 38 ezer egyéni vállalkozó és 33 ezer magánszemély neve szerepelt a regiszterben.

A lista kezdetben a cégeknek volt igazán vonzó, később azonban változtak az arányok. Az egyéni vállalkozók 2010 táján fedezték fel maguknak a pozitív adatbázisban rejlő lehetőségeket, a magánszemélyek pedig 2014 óta jelentkeznek tömegesen. Ennek egyik oka, hogy akkor tartották idehaza a legutóbbi helyhatósági választásokat, az újonnan kialakított választójogi rendelkezések pedig azt írták elő: az önkormányzati és a helyi kisebbségi képviselőknek, valamint a polgármestereknek a megválasztásukat követő 30 napon belül kérelmezniük kell felvételüket az adatbázisba. 

A magánszemélyek számának növekedését az elmúlt években a csokkérelmek elbírálásánál megkövetelt köztartozás-mentesség is indokolhatta. A listához tartozás egyébként hitelfelvételkor, különféle pályázatok beadásakor is jól jöhet, de akár az üzleti megbízhatóság egyértelművé tételére is alkalmas lehet. Általában elmondható, hogy az adatbázisbeli tagság a tartozásmentesség igazolásaként fogadható el minden olyan esetben, amikor jogszabály miatt vagy más okból adóigazolás szükséges - olvasható a Magyar Nemzetben.

Címkék:
vállalkozás, pénzcentrum.hu, választás, önkormányzati választás,