Különleges hivatást választott a tanárnő: külföldön is csodálják munkáit

HelloVidék2019. május 23. 08:15

Aki babákkal foglalkozik, az örökre kislány marad. Ez a vélekedés többszörösen igaz a kaposvári Török Emőkére, aki aktívan részt vesz az ország kulturális és a művészeti életében, de gyakran viszi el a babakészítés rejtelmeit külföldre is. Lokálpatriótaként a babákon mindig akad egy-egy helyi, jellegzetes motívum, mint például a nemzetközi díjas, több napon át készült szennai kontyot viselő alkotás. Hisz abban, hogy egy baba nem csak egy játék vagy egy dekoratív dísz a polcon. Fontos, hogy meghittséget, melegséget és az otthont sugározzák.

Török Emőke mosolygós, vidám és minden mozdulatával szeretetet sugároz. Az ember pont ilyennek képzelne el egy babakészítőt. A lakás a szentélye, ahol több mint harminc év kreatív ötletei köszönnek vissza: minden méretű és kialakítású babák, állatfigurák és más kézműves termékek. A kaposvári babakészítőnél még egy március 15-re készülő kokárda is egyedi: a szőke, két copfos kislány figura egyszerre használható a nemzeti napunkon kitűzőként, az év többi napján pedig hűtőmágnesként.

Már egészen fiatalon is nagyon babázós voltam, és ez az érzés kitartott a mai napig. Az ötvenes években voltam gyerek, és akkor bizony nem jutott senkinek a klasszikus értelemben vett baba. Édesanyám, aki szintén örökre gyerek maradt, minden tőle telhető anyagot megvásárolt nekem: fonalat, tűt, anyagokat a hímzéseimhez és a kötéseimhez

- emlékezett vissza a kezdetekre Török Emőke.

A babakészítő mindent magától, teljesen amatőr módon tanult meg. Tanárnak tanult és több mint negyven évig élt a hivatásának, miközben pedagógusi pálya mellett harminc éve kezdte el megvalósítani saját elképzeléseit textilből. Talán hivatásából kifolyólag volt meg benne a kezdetektől a perfekcionizmus, és erre törekedett a kézműves feladatai végzése közben is.

Sok más helyi kézműveshez hasonlóan Török Emőke is állatfigurákkal kezdte egykor a pályafutását. Repertoárjában így még ma is előfordul ezekből néhány. Aztán a babakészítés szinte észrevétlenül hivatássá vált. Eleinte elsősorban a gyerekeknek készítette a szeretett játékokat, de hamarosan egyre több embernek megtetszettek az "alkotásai", és szép lassan a hobbi eladássá nőtte ki magát.

Ekkor már nem volt megállás: miután megálmodta a babák minden egyes porcikáját a cipőktől kezdve, a hajukon át és a testalkatukig, megpróbálta azt megvalósítani. Internet híján mindent saját maga tervezett és készített el.

Hamarosan az újabb tapasztalatszerzés jegyben már egy versennyel egybekötött kiállításon találtam magam. Épp 1995-öt írtunk és Győrbe utaztam, ahol örökre megváltozott az életem. Itt találkoztam ugyanis a nemzetközi Global Doll Society (Baba Világszövetség-GDS) tagjaival, akik megkértek, hogy lépjek be a világszövetség sorába, amit én örömmel megtettem. A következő évben érkezett a meghívó tőlük, amiben szeretettel meghívtak az éves versenyre

- tette hozzá Török Emőke.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Annak ellenére, hogy akkoriban igen drágának bizonyult mind a nevezési díj, mind az utazás, mind a szállásköltség, a szakmai előrelépés reményében elfogadta a meghívást. A három napos megmérettetésen személyesen is részt kellett vennie, ahol a verseny végén az Oscar-díjhoz hasonló díjkiosztó ceremónián hirdették ki a győzteseket. Itt megfigyelte, hogy a versenytársai mivel készültek, megismerte a babakészítés aktuális "trendjeit", találkozott a kellékesekkel, akik parókákat, szemeket, festékeket és hasonló, hasznos holmikat árultak. A kaposvári babakészítő már elsőre kiszúrta, hogy az ő babái egészen mások, mint a nyugati alkotók termékei.

A japán babákhoz hasonlóan, ezek is nagyon eltértek a többi versenyző alkotásától. De talán pont ebben rejlett az igazi különlegességük.

Érdekel, mitől olyan különlegesek a Török Emőke áltl készített babák? Olvasd el a teljes cikket a HalloVidék oldalán!

Címlapképünk illusztráció

Címkék:
vállalkozás, baba, penzcentrum, foglalkozás, lakás kiállítás,