Nem elég a biztos fizetés: mégis mire vágynak a fiatal munkavállalók?

Pénzcentrum2019. május 4. 10:00

A legnagyobb kihívás a cég életében a munkaerőhiány és a finanszírozás - mondta Jámbor Ferenc, a Naturice Kft. egyik ügyvezető igazgatója, aki szerint vidéken nagyon nehéz a helyzet: a dolgozók kevés munkával szeretnének sok pénzt keresni, ami ma már nehezen kivitelezhető. A biztos fizetés már nem elég a fiatal munkavállalók számára.

Azok a fiatalok, akik itt maradtak, vidéken, sok pénzt szeretnének keresni, kevés munkával. Ezt ma már nem lehet kivitelezni - mondta a Portfolio-nak Jámbor Ferenc, a debreceni Naturice Kft. egyik ügyvezető igazgatója. Úgy fogalmazott, a legnagyobb kihívás a cég életében a munkaerőhiány és a finanszírozás.

A cégvezető úgy látja, a vidéki fiatal munkavállalók közül sokaknak nincsenek perspektíváik és céljaik, épp ezért nem is motiváltak.

A biztos fizetés önmagában nem elég. Úgy látom, sokat jelent a munkavállalóknak, ha beszélgetünk velük, próbálunk együtt meghatározni egy elérendő célt, és sokat jelent az is, ha bátorítjuk őket. Olyan nincs, hogy valaki valamit nem tud megcsinálni, mindig van megoldás, csak meg kell keresni

- tette hozzá az ügyvezető.

A finanszírozásban az OTP Business nyújt nekik segítséget. A cég banki tanácsadója, Posta János azt mondta, a régióban a cégek finanszírozási igénye az utóbbi időben nagy mértékben megnőtt.

Már nem likviditási problémákkal küzdenek, nem a jelenre, hanem a jövőre fókuszálnak

 - jegyezte meg a szakember.

A bank is profitálhat a cégek elképzeléseiből

Jámbor Ferenc elmondta: az OTP Business Nagykövet Programra azért jelentkeztek, mert bízott benne, hogy még közelebbi kapcsolat épül ki a cég és a pénzintézet között. "Úgy gondoltam, a bank is profitálhat a mi elképzeléseinkből és mi is tanulhatunk az OTP Business képviselőitől. Ezen túlmutatott a rendezvény, üzleti kapcsolatok születtek, olyan vállalkozókkal találkoztam, akik a saját területükön sikeresek és sokat lehet tanulni tőlük".

TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport
Címkék:
vállalkozás, cég, otp business, otp business nagykövet,