Így élte túl a digitális forradalmat a Leica gépek forgalmazója

Pénzcentrum2019. március 11. 13:30

A Leitz Hungária a digitális fotótechnika hajnalán nyitott boltot Leica és Samsung analóg fényképezőgépek kereskedésére. Előbbit mára csak gyűjtők veszik, utóbbit pedig már sehol nem lehet kapni: a Samsung beszántotta fotós üzletágát. A bolt azonban még ma is működik, és több mint egymilliárdos forgalmat bonyolít évente, igaz, azóta jelentősen átalakult termék-paletta: leginkább távcsöveket, lámpákat és fűthető öltözéket is árusítanak. 

A Leitz Hungária története jól példázza, hogy a technológiai fejlődés milyen gyorsasággal formál át egész iparágakat. "Az üzlet 20 évvel ezelőtti nyitásakor a digitális technológia még egyáltalán nem volt elérhető széles tömegek számára, mára viszont a trend megfordult: az analóg fotózás ma már csak egy szűk réteg passziója" - mondta a Pénzcentrumnak Fejes Zoltán, a Kft. alapító-ügyvezetője.

A digitális forradalom követelményeinek a termékpaletta átformálásával tudtak megfelelni: ma már a cég forgalmának kisebb hányada származik a fotózáshoz köthető termékekből, a távcsövek és különböző optikák, hőkamerák valamint lámpák vonzzák inkább a vevőket. "Részben a kollegák érdeklődése, részben az üzleti racionalitások okán inkább egy ilyen optikai szakcég irányába mentünk el, ahol a fotó egy szűk szegmens a sok közül" - mondta a 14 alkalmazottal működő cég ügyvezetője.

Az ilyen termékek többségét ma már interneten értékesítik, ezért a cég is négy webáruházat üzemeltet, de vannak további viszonteladó partnereik is.

Egyre szűkebb azoknak a termékeknek a köre, amiért a vásárlók még hajlandók besétálni egy boltba és nem online rendelik meg, de a prémium kategóriás Leica gépek például ilyenek. Aki ilyet vesz, az nem néhány kattintással fogja elintézni a vásárlást, hanem bejön az üzletbe, elbeszélget a szakeladókkal, iszik egy kávét. Ezért bár a forgalom egyre nagyobb részét teszi ki az online kereskedelem, elengedhetetlen egy üzlet, egy bemutatóterem fenntartása is

- mondta Fejes Zoltán.

Zord körülményekre rendezkedtek be

A Leitz Hungária egy osztrák - később osztrák többségi - tulajdonú cégként jött létre, azonban az anyacéget egy komoly sokk érte a 2008-as válságban és összeomlott, ami után kérdésessé vált a magyar leány működése is. "Az OTP egy olyan időszakban lépett be finanszírozóként a cég életébe, amikor a magyar bankszektorban erre senki nem volt hajlandó és olyan érzékenységről és rugalmasságról tettek tanúbizonyságot, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy a cég nem tűnt el süllyesztőben" - mondta Fejes Zoltán, aki egyike az OTP Business Nagykövet Programjában részt vevő csaknem 50 vállalkozónak.

A társaság a termékpaletta kibővítésével igyekezett kiszolgálni az új vásárlóréteg felmerülő igényeit is. "A felhasználóknak ezekre a termékekre jellemzően a szabadban van szükségük, legyen ez például egy természetvédelmi őrszolgálat, határvédelem vagy vadászat, ezért idővel felkerült a terméklistára a fűthető talpbetét, fűthető aláöltözet, éjjellátó vagy a hőkamera is. És mivel ezeken a helyeken a hálózati áramellátás sem biztosított - de a telefonjukat, műszaki eszközeiket szeretnék használni - ezért hordozható napcellákat is tartunk" - tette hozzá az ügyvezető.

Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

Címkék:
digitalizáció, otp, otp business, otp business nagykövet, digitális forradalom,