Így lett a 40 éves rendőrből sikeres vállalkozó: sosem késő elkezdeni

Pénzcentrum2019. február 26. 15:32

Otthagyni a biztos munkahelyet és vállalkozást alapítani kockázatos: a havonta alakuló több ezer cég jelentős része a statisztikák alapján várhatóan kérészéletű lesz. Bártfai Tibor, az OTP Business Nagykövet Programban résztvevő Galga Invest Zrt. vezérigazgatója viszont 40 évesen úgy döntött, hogy kockáztat. Nem bánta meg.

Nincs könnyű helyzete az újonnan induló vállalkozásoknak: az Opten tavaly júliusi közleménye szerint havonta 2-3 ezer új cég jön létre Magyarországon, ugyanakkor a statisztikák alapján jelentős részük igen rövidéletűnek bizonyul. Az új alapítású vállalkozások háromnegyede éli csak meg az 5 éves kort, a 10 évest pedig csak a felük.

Sőt, míg az 1999 és 2004 között létrehozott cégeknek még 85 százaléka üzemelt az alapítása utáni ötödik évben is, addig a 2010 után alapított cégeknél csak 74 százalék körül volt ez az arány. A 10 éves kort vizsgálva pedig még rosszabb a helyzet, az ezredforduló körüli 64 százalékos túlélési ráta 2007-re 50 százalékra csökkent és a tendencia folyamatos romlást mutat. Mindezek ellenére 2011-ben, 40 éves korában Bártfai Tibor mégis úgy döntött, hogy kilépve a biztos munkahelyről, vállalkozásba kezd.

20 éven át voltam rendőr, de miután bejelentették, hogy 2012. január 1-jétől megszűnik a korkedvezményes nyugdíj, úgy döntöttem, ideje váltani

- mesélte az OTP Business Nagykövet Programban résztvevő Galga Invest Zrt. vezérigazgatója a Portfolio-nak. Először - a rendőrségi tapasztalatokra támaszkodva - vagyonvédelemmel kezdett foglalkozni, és folyamatosan kereste az újabb és újabb üzleti lehetőségeket. A Galga Invest Zrt.-t 2016-ban alapította, a cég tevékenységi köre igen széleskörű: generál-kivitelezés, ingatlankezelés, ingatlan üzemeltetés, mérőhelyi ellenőrzés, valamint robogók és hajók bérbeadása a Balatonon.

Bártfai Tibor úgy gondolja, a siker egyik kulcsa az élethosszig tartó tanulás. 41 éves volt, amikor beiratkozott a Paris-Nanterre Egyetemre, ahol kis- és középvállalkozási menedzser végzettséget szerzett. 44 évesen a Budapesti Metropolitan Egyetemen kezdte meg tanulmányait, ott Digitális Marketing Szakközgazdásznak tanult.

Az OTP Business Nagykövet Programra azért jelentkezett, mert szeretett volna találkozni hozzá hasonló vállalkozókkal, akik közel azonos problémákkal küzdenek.

Érdekes szembesülni azzal, hogy a különböző területen dolgozóknak milyen feladataik, dilemmáik vannak a cégvezetés során. Sokat tanulunk egymástól

- mondta Bártfai, hozzátéve, örül, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy a jövőben a kiscsoportos beszélgetéseken cserélődnek majd az emberek. Arra a kérdésre, szerinte mi a legnagyobb kihívás manapság egy cég életében, azonnal azt felelte: a munkaerőhiány. Úgy gondolja, a legfontosabb, hogy egy vállalkozás megbecsülje a dolgozóit, így megelőzhető a fluktuáció. Ő például dolgozóinak az átlagosnál egy kicsit nagyobb összeget fizet, és próbálja úgy alakítani a munkakörülményeket, hogy az egyes embereknek ez megfeleljen. Hogy ez a valóságban hogyan is néz ki?

Volt például egy kolléga, Budapesten, az itteni pozícióban nem érezte magát annyira jól. Próbáltunk megoldást találni. Ő a Balaton környékéről származik, szeret ott lenni, ezért felajánlottuk, hogy dolgozzon az egyik vidéki irodában. A lakhatást biztosítjuk a számára. A dolog nagyon bejött, az új munkakörrel és a munkakörülményekkel is elégedett

 - mesélte a vezérigazgató.

TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport

Címkék:
vállalkozás, cég, otp, cégalapítás, korkedvezményes nyugdíj, otp bank, rendőr, otp business, otp business nagykövet,