Nem kapják meg járandóságaikat a volt Malév-dolgozók

Pénzcentrum2018. október 24. 09:00

Nagyjából 800 egykori Malév-dolgozó várja a 2012-es csőd óta az elmaradt munkabérét, vagy végkielégítését. Most azonban a Kúria úgy döntött, az álam nem felelős az egykori állami cég csődjéért, tehát a dolgozókat sem kell kifizetni. A hitelezők és az alvállalkozók is aggódhatnak.

A dolgozók teljes követelése költségvetési szempontból nem nagy összeg, 4,5 milliárd forint, az állam mégsem fizette ki azt az alkalmazottaknak - írta a Népszava. Pedig a Malév több mint 95 százaléka állami tulajdonban volt. A Bérgarancia alapból minden dolgozó kapott nagyjából 1,5 millió forintot, a behajtott tartozásokból pedig még további összegeket, de sok esetben még így sem érték el a kifizetett pénzek a követelések 30-50 százalékát.

A Kúria indoklása szerint a Malév felszámoláshoz vezető veszteséges gazdálkodást nem az állam befolyásoló magatartása és a megfelelő intézkedések elmulasztása okozta. Hozzátették, nem minősíthető tartósan hátrányos üzletpolitikának az, hogy intézkedései, üzleti tervei, stratégiai döntései részben vagy egészben eredménytelennek bizonyultak.

Nem csak a dolgozóknak hátrányos a legfelsőbb bírói fórum mostani döltése, hiszen a megszűnt légitársaságon mintegy háromezer hitelező nagyjából 175 milliárd forintot követel. Így vélhetően ők is bukták a pénzüket.

Címkék:
vállalkozás, követeléskezelés, csőd, malév, kártérítés,