Pénzcentrum • 2018. október 15. 13:04
Ez év augusztusában is folytatódott az építőipari termelés kétszámjegyű bővülése, amit nagyobb részben továbbra is főként az egyéb építmények - út, vasút és közművek - ágazat teljesítménye dominál.
"Míg ugyanis az utóbbi 46,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, addig az épületek építése ágazat termelésének volumene csak 10,1 százalékkal emelkedett" - kommentálta Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója a KSH hétfőn megjelent gyorstájékoztatójának adatait.
Az egyik ilyen tévhit az, hogy az újlakásépítések megugrása felelős a kivitelezési költségek számottevő emelkedéséért, azon belül is az alapanyagok drágulásáért és a munkaerőköltségek növekedéséért. "Mivel az építőipar teljesítményén belül a lakásszektor aránya kevesebb mint 16 százalék, egyértelmű, hogy a költségemelkedést más szektorok beruházásai húzzák. A tervezett áfaemelés éppen ezért elenyésző kapacitást fog felszabadítani, azt is döntően csak 2020 végétől." - fogalmazott Földi Tibor.
A másik félreértés a vezérigazgató szerint az, hogy az újlakásárak emelkedése a piacon uralkodó túlkereslettel magyarázható. "Túlkeresletről nem beszélhetünk, hiszen 2017-ben Budapesten szinte folyamatosan mintegy 8000 új lakást kínáltak a piacon, de az év folyamán hasonló volument értékesítettek a fejlesztők is. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan 12 hónap keresletének megfelelő lakáskínálat volt a piacon, vagyis a keresleti és a kínálati oldal egyensúlyban volt. Túlkeresletről akkor beszélhetnénk, ha ez a mutató folyamatosan 6-7 hónap alatt lenne. A drágulást egyértelműen a költségek növekedése okozza" - húzta alá a szakember. Mivel ez a költségoldali nyomás továbbra sem enyhül, a négyzetméterárak emelkedése is folytatódik. Ezt a drágulást erősítheti nagy mértékben tovább, ha a kedvezményes áfát 2020-tól újra a normál kulcs váltja fel.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Földi Tibor.