5 ok, amiért borúlátó sok családi vállalkozás

Pénzcentrum2018. szeptember 10. 13:00

A családi vállalkozások kétharmada a bevétele és nyeresége növekedését prognosztizálja a következő 12 hónapra. Az ilyen cégek a fejlődésüket főleg belső erőforrásokkal finanszírozzák, a tőzsdei megjelenést csak kevesen fontolgatják, ugyanakkor a lízing vagy hitellehetőségekkel egyre bátrabban élnek.

Alapvetően optimisták a családi vállalkozások vezetői a cég jövőjét illetően, ugyanakkor a nyersanyagok árának változására, a munkaerő kérdés kiéleződésére, illetve az egyes ágazatokat felforgató, új szemléletű versenytársak megjelenésére komoly kockázati tényezőként tekintenek. A Deloitte Private Családi Vállalkozások Központja által végzett felmérés alapján az ilyen típusú cégek kétharmada prognosztizált bevétel és nyereség növekedést a kutatást követő 12 hónapban. A megkérdezetettek 42 százaléka pedig 26 százaléknyi, vagy azt meghaladó bevétel növekedéssel számolt. A helyzetük kedvező megítélésére utal az is, hogy a válaszadók 42 százaléka jelezte, hogy a következö 12 hónapban várhatóan felvásárol egy másik céget. A legtöbben a tranzakció másik szereplőjeként valamely közvetlen, hazai versenytársukat képzelik el.

A családi vállalkozásokra többnyire az jellemző, hogy a növekedésüket igyekeznek belső erőforrásokból finanszírozni. A családi kézben lévő társaságok általában nem lelkesednek a tőzsdére lépés gondolatáért, a kutatás során a válaszolók mindössze 14 százaléka fontolná meg a nyilvános tőzsdei kibocsátást növekedése támogatására. A tőke elidegenítése tehát - akár magánbefektetők részére, akár szabályozott piacokon - nem igazán népszerű megoldás a körükben, mivel a családi vállalkozások törekszenek a tulajdonosi kontroll maximalizálására, amelyet sikerük egyik legfontosabb tényezőjének tartanak. Ugyanakkor nem idegenkednek teljesen a külső tőke használatától, így közel negyede az ilyen társaságoknak úgy gondolja, hogy a következő 12 hónap során lízing, eszközfedezetű kölcsön, vagy hasonló instrumentum formájában igénybe vehet külső forrást.

A családi vállalkozásoknak egyensúlyt kell fenntartaniuk az üzleti, valamint a családi célok - úgymint a családi értékek megőrzése és a családi vagyon védelme - között. Ezek a társaságok hosszútávú megközelítést alkalmaznak, és ezt a perspektívát sokszor nehéz összeegyeztetni a negyedéves pénzügyi jelentésekben kimutatható rövidtávú, impozánsabb eredmények felmutatásával

- mutatott rá dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere. A kutatásból kiderült az is, hogy a családi vállalkozások 43 százaléka a gazdasági és pénzügyi bizonytalanság szintjét a korábbi évhez képest magasabbnak érzékeli. Az öt legjelentősebb kockázati tényezőnek a nyersanyagok és az egyéb beszerzési költségek emelkedését, a munkavállalók felvételének és megtartásának képességét, az új piaci kihívók által generált versenyt, a szabályozási követelmények szigorodását és a valutaárfolyamok ingadozását látják.

Címkék:
vállalkozás, pénzcentrum.hu, felmérés, családi vállalkozás, optimizmus,