Pénzcentrum • 2018. július 18. 20:00
Alig használják üzleti célokra a közösségi médiát a szakemberek, pedig rendszeresen a Facebookon lógnak, ahol gyakran kapnak kérdéseket és megrendeléseket is - derül ki a egy friss felméréséből.
Alig használják üzleti célokra a közösségi médiát a szakemberek, pedig rendszeresen a Facebookon lógnak, ahol gyakran kapnak kérdéseket és megrendeléseket is - derül ki a Mapei Kft. felméréséből, melynek során 150 építőipari szakembert kérdeztek meg a közösségi média használati szokásaikról.
A megkérdezett szakemberek 82 százaléka használ közösségi médiát, a legtöbbjük, 74 százalék Facebookozik, és nem is keveset: 11 százalékuk több mint három órát naponta. Szintén 11 százalék szinte minden órában ránéz a hírfolyamra. 78 százalék naponta kevesebb, mint 1-2 órát foglalkozik a Facebookkal. A második legnépszerűbb platform a YouTube, melyet fej-fej mellett a Pinterest és az Instagram követ, azonban ezek aránya nagyon alacsony.
- mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
A szakemberek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kapott már megrendelést a Facebookon. Ennél is többen, 43 százalék szokott rendszeresen szakmai kérdéseket kapni. Ennek ellenére mindössze a szakemberek 18 százaléka posztol képet az elkészült munkáiról a közösségi média felületeire. 30 százalék ritkán, 51 százalék pedig egyáltalán nem tesz ki képet. Saját videós tartalmat 13 százalékuk tesz közzé a csatornáin.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- véli Markovich Béla.
Sokkal jobb a helyzet a szakmai kapcsolatok területén. A megkérdezett szakemberek 50 százaléka tagja valamilyen szakmai csoportnak a Facebookon. A szakember szerint sokkal aktívabban és tudatosabban kellene használni a közösségi médiát, mert a megrendelők ott vannak. Ma még ez versenyelőny egy építőipari kisvállalkozásnak, azonban hamarosan létkérdés lesz. Ha egy szakember nem lesz jelen a közösségi médiában olyan lesz, mintha nem is létezne.