150 ezres bírság egyetlen szabálysértésért: vigyázz, te is pórul járhatsz

Pénzcentrum2018. április 25. 10:00

14 875 forint. Ennyibe kerül, ha valaki érvényes e-matrica nélkül hajt fel autójával a díjköteles útszakaszra, és 60 napon belül rendezi a számlát. Ha nem, akkor közel 60 ezret kell fizetni. Ez viszont semmi ahhoz képest, mekkora bírságra számíthatnak a fuvarozók az e-útdíj rendszerben, ha hibáznak. Ha ugyanis a sofőr figyelmetlen, és nem intézkedik időben, a bírságtétel 30-40 ezer forint helyett akár 150 ezer forint fölé is kúszhat, de a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól azt is megtudtuk, hatósági tettenérés esetén nem ritka az akár több ezer eurós kiszabott bírság sem, a jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott bírságok ugyanis 150 napra visszamenőleg is kiszabhatóak.

Május 3-án a Pénzcentrum szervezésében, a Google Magyarország támogatásával a Budapesti Gazdasági Egyetemen neves szakértők segítségével adunk hasznos tippeket a hazai kkv-k digitális képességinek fejlesztéséhez, az internet adta lehetőségek kiaknázásához, illetve ahhoz, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, támogathatják, tehetik még hatékonyabbá külföldi piacra lépésüket. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várunk szeretettel!

A teherautók úthasználati jogosultságából (e-útdíj) származó bevételekből tavaly bruttó 221,6 milliárd forint folyt be, ez lényegében 12 százalékos emelkedés. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke szerint ez két dologra vezethető vissza: egyrészt nőtt a díjköteles úthálózat forgalma, másrészt újabb szakaszokkal bővült a fizetős utak köre, melyeket nem lehet ingyen használni. Aki pedig ezt elmulasztja, az rengeteg pénzt fizethet, ha ugyanis a sofőr figyelmetlen, és nem intézkedik időben, a bírságtétel akár 150 ezer forint fölé is kúszhat, de a NÚSZ-tól azt is megtudtuk, hatósági tettenérés esetén nem ritka az akár több ezer eurós kiszabott bírság sem.

Jó hír viszont, hogy tavaly ősszel megváltozott a bírságolási rend, és jogosulatlan úthasználat esetén figyelembe veszik a jogosulatlanság időbeliségét, három idősáv szerint állapítják meg a bírság mértékét - mondta a Pénzcentrumnak Bartal Tamás, akivel arról is beszélgettünk, mik azok a tipikus hibák, amiket a legtöbb fuvarozó elkövet, és mi történik, ha egy sofőrnek saját hibáján kívül kell letérni az előre kifizetett útszakaszról.

A kamionsofőrök a személygépkocsi vezetőknél jóval nagyobb bírságra számíthatnak, ha hibát vétenek. Mik azok, amikre fokozottan érdemes figyelni mielőtt a sofőrök útnak indulnának?

Ha valaki rendszeresen használja a fizetésre kijelölt útszakaszokat, fedélzeti eszközön keresztül tud útdíjat fizetni, aki pedig csak alkalmanként, de előre eltervezett útvonalon veszi igénybe a díjköteles utakat, azok számára a viszonylati jegy a megoldás. A hibákat tekintve elmondhatjuk, azoknak három fő típusa van. Az egyik a díjfizetés elmulasztása, mielőtt valaki a fizetős útszakaszra hajtana. Az is tipikus, hogy valaki elfelejti ellenőrizni a fedélzeti eszközt, illetve számlája egyenlegét. Hiába működik ugyanis az eszköz, ha nincs elegendő pénz a számláján, akkor bár az úthasználat bevallása, vagyis az adatszolgáltatás megtörténik, a NÚSZ visszautasítja a Bevallási Közreműködő által szolgáltatott adatok befogadását. Ez pedig büntetést vonhat maga után. Az ilyen eseteknél nyújt védelmet a magyar e-útdíj (HU-GO) rendszer egyik ingyenes szolgáltatása, az ún. alacsony egyenleg értesítés. Visszatérő probléma még a nem megfelelő jármű és vontatmány tengelyszám-beállítás. Ez lehet pusztán figyelmetlenség és érdemes is figyelni, mivel egy akár 135 000 forintos bírságot is elkerülhetnek vele a fuvarozók egy általánosnak tekinthető 4 tengelyes jármű esetében.

Ez hogy lehetséges?

A bírság mértékét az határozza meg, hogy a jogosulatlan úthasználat első észlelését követő 8 órán belül történtek-e további szabályszegések. Ez alapján három különböző kategóriát különböztetünk meg: az úthasználó mérsékelt bírságösszeg kiszabására számíthat, ha a jogosulatlan úthasználat észlelését követően nem, vagy csak az onnan számított első két órán belül vét a szabályok ellen. Normál bírságösszeget kell fizetni, ha az első jogosulatlan úthasználat észlelésétől számított 2. és 4. óra között ismét vét a szabályok ellen, de a 4. órát követően már nem. Emelt bírságösszeg jár, ha az első jogosulatlan úthasználat észlelésétől számított 4. és 8. óra között ismét vét a szabályok ellen

Vagyis, hiába veszi valaki észre, hogy bakot lőtt, már esélye sincs megúszni a bírságot? Hiszen a személygépkocsik esetén az autópályára felhajtva még egy órán belül megvásárolható az e-matrica, és nem kell pótdíjat fizetnie...

Nem, nincs ilyen méltányosság, viszont ha időben észleli a hibáját, és orvosolja azt, akkor mentesül a nagyobb bírságtételek megfizetése alól. Ha például a sofőr rosszul állította be a tengelyszámot, és ezt észleli és 2 órán belül javítja, akkor kategóriától függően 24-36 ezer forint bírságot kell csak fizetni. Viszont ha a szabálysértést követő 4. órában sem tesz semmit, akkor már akár 110-135 ezer forint körüli bírságtételekről beszélünk.

Mi volt a tavalyi év legnagyobb összegű bírsága, amit egy fuvarosnak be kellett fizetnie?

A megtett úttal arányos elektronikus útdíj rendszer esetében a jogosulatlan úthasználat szankciója közigazgatási bírság, melynek kiszabására a rendőrség jogosult, így erre a kérdésre nem tudok válaszolni (a NÚSZ Zrt. a jogosultság meglétének ellenőrzését végzi, ellenőrzés-támogatási tevékenysége keretében). Annyit azonban elárulhatunk, hogy hatósági tettenérés esetén nem ritka az akár több ezer eurós kiszabott bírság. Ez arra vezethető vissza, hogy az útdíj-ellenőrzési rendszerben 150 napig lehet visszamenőlegesen ellenőrizni az úthasználati adatokat, tehát ha egy teherjármű huzamosabb ideig közlekedik fedezet vagy viszonylati jegy nélkül a díjköteles hálózaton, akkor a tettenéréskor nem csupán az aktuális, hanem a korábbi esetek után is kiszabható a bírság.

Hogy lehetséges, hogy valaki nem veszi észre, hogy pénzbírságra számíthat? Hiszen a HU-GO rendszerben a regisztrált felhasználók számára elérhető a bírságriasztási funkció...

Igen, valóban. Az ingyenes szolgáltatás lényege, hogy amint bírságesemény következik be, a rendszer azonnal jelzést küld a felhasználónak, aki így lehetőséget kap arra, hogy a megadott adatok ellenőrzésével, pontosításával, szükség esetén egyenleg feltöltéssel elkerülje a sorozatos bírságokat és a nagyobb bírságtételeket. Viszont ez nem működik automatikusan, hanem aktiválni kell. 2016-ban még csak a felhasználók 60 százalék használta, most már elértük a 75 százalékot.

Mi a helyzet a külföldiekkel?

A külföldiek sem úszhatják meg a felelősségre vonást, és mivel alapvetően tranzitország vagyunk, jelentős a külföldi fuvarozók aránya. A 2017-ben befolyt megszolgált útdíj 51,17 százalékát külföldi úthasználók fizették be. Az országok sorrendjét tekintve 2016 óta egyébként a románok toronymagasan vezetnek, a külföldiek között közel 40 százalékkal képviseltetik magukat, ami több mint 20 százaléka a teljes hazai forgalomnak. Lengyelország már csak 13,24 százalékot tudhat magáénak. A harmadik helyen Bulgária található 9,09 százalékkal, majd Szlovákia és Szerbia következik 8,21 és 5,5 százalékkal.

A HU-GO rendszer 2013-as bevezetése óta egyébként a román felségjelzésű teherjárművek esetében összesen 180,2 milliárd forint folyt be, a lengyelek esetében 54 milliárd, a bolgárok esetében pedig 39,3 milliárd forint. Vagyis teljesül a magyaroknak az az elvárása, hogy ha a külföldiek használják az útjainkat, amortizálják azokat, akkor megfelelő módon járuljanak is hozzá a költségvetési bevételekhez, illetve az utak fenntartásához.

A fedélzeti eszköz és a viszonylati jegy is elég mereven kezeli az útvonalat, nem ad lehetőséget letérni az előre eltervezett és kifizetett útról. Kell-e fizetnie a kamionosoknak akkor, ha önhibájukon kívül le kell térniük egy másik fizetős útszakaszra, például egy baleset vagy útjavítási munkálatok miatt?

A közútkezelő (Magyar Közút Kht.) vagy a rendőrség hivatalos jelzése alapján a NÚSZ a terelőútként kijelölt útszakaszt ideiglenesen díjmentessé teszi és bírságmentesítést is alkalmaz az arra közlekedő teherjárművekre. Ezt jogszabály írja elő. Viszont ha valaki defektet kap, vagy valami történik a járművel és fel kell keresnie egy szervizt, akkor már fizetni kell azért, ha fizetős szakaszon hajt.

Május 3-án a Pénzcentrum szervezésében, a Google Magyarország támogatásával a Budapesti Gazdasági Egyetemen neves szakértők segítségével adunk hasznos tippeket a hazai kkv-k digitális képességinek fejlesztéséhez, az internet adta lehetőségek kiaknázásához, illetve ahhoz, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, támogathatják, tehetik még hatékonyabbá külföldi piacra lépésüket. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várunk szeretettel!
Címkék:
vállalkozás, büntetés, hu-go, fuvarozás, útjavítás,