Ezzel te is rommá keresheted magad: legális, 25 százalékot hozhat évente

Pénzcentrum2018. március 16. 07:01

Sokan értékpapírba, ingatlanba vagy egyszerűen bankbetétbe teszik megtakarításaikat, pedig egy vállalkozás indításával sokkal nagyobb hozamokra is szert lehet tenni, persze nyilván a kockázat is nagyobb. Azonban, ha egy jól bejáratott brand jól működő modelljét vesszük át, csökken a rizikó, leginkább csak olyan alapvető dolgora kell figyelni, hogy forgalmas helyen béreljünk üzlethelyiséget. Van olyan magyar hálózat, ahol 20-25 százalékos hozam várható évente, és még alkalmazottat sem kell felvenni.

Saját vállalkozás indításában mindig ott a kockázat, hiszen nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy adott helyszínen szükség van-e a kínált termékre, szolgáltatásra, illetve, ha valamilyen újdonsággal próbálkozik az ember, nem biztos, hogy vevő rá a nagyközönség. Utóbbi probléma elkerülhető, amennyiben már egy meglévő brandhez csatlakozunk egy franchise-üzlet nyitásával, akkor már csak arra kell figyelni, hogy lehetőleg ne egy konkurens terméket árusító bolt szomszédságába nyissuk az üzletet.

Mondjuk a 36 üzlettel működő önkiszolgáló mosoda-hálózat, a Bubbles első egységének megnyitásakor éppen ez történt. A Bessenyei utcai üzlet azonban szándékosan "nyitott rá" egy másik önkiszolgáló mosodára, ugyanis a Magyarországon nem éppen elterjedt szolgáltatással olyan terepen akartak indítani, ahol már van előzménye a tevékenységnek. Számításaik bejöttek, a vásárlóközönség szépen lassan átszokott a nagyobb kapacitás - az otthoni 5-6 kg-os helyett 11 és 16 kg-os - ipari gépekkel dolgozó mosodára. Jelenleg Budapesten már 26 mosodájuk működik, emellett franchise üzletük működik már Sopronban, Pécsen, Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, továbbá szerződéses viszonyban állnak Miskolccal, Veszprémmel és Szombathellyel.

 Nem kell az alkalmazottakkal vesződni

Azt azonban jó tudni, hogy egy franchise indítása különböző díjak fizetésével jár, például belépési díj, royalty vagy marketing díj. Ráadásul oda a vállalkozói függetlenségnek, szabadságnak is, hiszen be kell tartani a brand által előírt szigorú szabályokat a megjelenésre, üzletmentre vonatkozóan. Ugyanakkor ez adja a biztos hátteret is: a bevezetett márkanév különböző előnyökhöz juttatja a franchise átvevőt, a rendszergazda például folyamatos támogatást nyújt a promócióban és a marketingben egyaránt, illetve központi marketing tevékenységet folytat.

"A legtöbb ilyen üzlet azonban egész embert kíván, ha nem is magunk állunk a pultba, a munkaerőhiányos gazdasági környezetben nem könnyű megbízható alkalmazottat találni, aki nem megy külföldre vagy talál más munkát néhány hónap múlva" - mondta a Pénzcentrumnak Ceglédi Csongor, a Bubbles vezérigazgatója. A teljesen automatizált mosoda esetében ezzel nem kell bajlódni, hiszen egyáltalán nincs személyzet, a napi üzemeltetéshez pedig elég napi egyszer-kétszer felmosni, időnként után kell tölteni a mosószert és az aprópénzt, amelynek esedékességéről a rendszer értesíti a tulajdonost.


A mosodák legnagyobb előnye az ügyvezető szerint ugyanis az üzletmenet zavartalan működését biztosító teljesen automatizált háttérrendszer:

  • számítógép-vezérelt, távirányítással is működtehető ipari mosó- és szárítógépek
  • automatizált, készpénzt és bankkártyát is elfogadó fizetési rendszer
  • a felhasználónak mosószert sem kell hozni, automata adagolja a mosáshoz
  • az egész üzletet megfigyelő kamerarendszer
  • a személyzet nélküli üzletekben felmerülő bármely probléma megoldását állandóan elérhető call-centeres ügyfélszolgálat segíti, akik a kamerarendszer segítségével rálátnak az eseményekre, és távirányítás segítségével le- vagy elindíthatják a gépeket.
Ennyiért moshatod tisztára a szennyest

Egy mosás ára - ami az otthoni adag duplája (11 kilogrammos) - 1150 forinttól, a tripla kapacitású - 16 kg-os - 1500-tól indul. (A szárítás - a kapacitásoknak megfelelően - ugyanennyi.) Ez Ceglédi szerint a régióban kedvezőnek mondható, egy alapmosás Csehországban 1500 forint körül van, Lengyelországban 1800. A magyar áraknál különbséget tesznek hagyományos és regisztrált felhasználó között, utóbbiak kedvezményekben részesülhetnek és időpontra foglalhatnak mosó- vagy szárítógépet.

A vállalkozás befektetési igénye a gépesítés miatt viszonylag magas, 22-27 millió forint, aminél találni kisebb tőkéből megvalósítható franchise-okat is. Egy BioHair üzlet nyitásához például összesen nagyjából 14-15 millió forintra van szükség, amiből maga a franchise-díj Budapesten 4 millió forint plusz áfa, igaz, vidéken ez csak 2,5 millió. A KiwiSun szolárium hálózatába való belépés költsége nagyban függ a beüzemelt gépek számától: egy 3 gépes üzlet indítása nagyjából 15, egy 5 gépesé pedig 20 millió forint körüli tőkét igényel. A Logiscool programozósulihoz való betársuláshoz nagyjából 6-10 millió forint szükséges, amit leginkább a bérleti költség befolyásol, de egy Fornetti sütödét már 3-4 millió forintból is el lehet indítani.

Szépen hoz a konyhára

A mosoda nyitásához - mint a legtöbb üzlet esetében - egy kellően forgalmas helyszín választása kulcsfontosságú, a belső tér kialakításához és a gépek beszerzéséhez, beszereléséhez az anyacégnek dedikált csapata van, ahogy a későbbi szervízelést is ők végzik. "Persze el lehet szaladni a költségekkel, ha az egész kirakatot kicserélteti valaki, de átlagosan 24 millió forintnál meg szokott állni egy üzletnyitás költsége, aminek felét a gépek teszik ki" - árulta el Ceglédi.


A befektetés megtérülése várhatóan 4-5 év, 20-25 százalékos éves hozammal lehet kalkulálni, persze ez is egy átlagérték, fontos a megfelelő helyszín. Eddig egy üzlet volt, ami nem hozta a hozzá fűzött reményeket, éppen azért, mert túl közel volt a hálózat egy másik üzletéhez, amit azóta áthelyeztek. Ezért nem is Budapest a fő terjeszkedési irány - ahol 85 százalékos lefedettséget saccolnak - hanem a vidéki nagyvárosok, de a tapasztalatok szerint a főváros agglomerációjába is van igény a szolgáltatásra.

Címkék:
franchise, startup,