Így úszthatják meg a simlis vállalatok a gigabírságokat

Pénzcentrum2018. január 9. 19:30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével okozott fogyasztói hátrányok orvoslását és a vállalati megfelelési programok működtetését.

A versenyjogi, illetve a GVH hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi szabályok megsértésekor a vállalkozások jelentős mértékű, akár előző évi nettó árbevételük 10 százalékáig terjedő bírsággal szembesülhetnek. A bírságok kiszabásának elveit, módszereit a GVH bírságközleményei tartalmazzák. A 2017 decemberében kiadott új bírságközleményekben a GVH tovább szélesítette azon lehetőségek körét, amelyek kihasználásával jelentős mértékben csökkenthető, sőt, akár el is kerülhető az együttműködő vállalkozásokra kiszabható bírságok összege a versenyfelügyeleti eljárásban - áll a GVH közleményében.

Ennek keretében - a kartell és erőfölényes ügyekben már évekkel ezelőtt bevezetett engedékenységi program és egyezségi eljárás kedvezményein kívül - nagymértékű bírságcsökkentésre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek

jogsértésük negatív hatásait részben vagy egészben orvosolják, különös tekintettel a fogyasztók kártalanítására.

Ilyen helyzetekben a fogyasztók teljes körű kártalanítására fordított összeg levonható az egyébként kiszabandó bírság összegéből, a részleges kompenzáció pedig a bírság mérséklését eredményezheti.

A GVH bírságcsökkentéssel ösztönzi a vállalati megfelelési programok bevezetését is. Fogyasztóvédelmi ügyekben akár a bírság korlátlan enyhítésével járhat, ha egy vállalkozás jogi véleményt kér reklámkampánya elindítása előtt. Kartell és erőfölényes ügyekben 7-10 százalékos bírságcsökkentést ad a GVH attól függően, hogy a megfelelési program működése nyomán egy vállalat megszünteti-e részvételét a jogsértésben, illetve szolgáltat-e bizonyítékot a GVH-nak egy esetleges későbbi eljárásban. A GVH ügytípustól függően 5-20 százalékos bírságcsökkentéssel ösztönzi a megfelelési programok vállalását is az eljárásokban. A GVH a jogsértés beismerését, a bizonyítékok szolgáltatását is bírságcsökkentéssel honorálja, ennek mértéke

fogyasztóvédelmi típusú ügyekben 20-30 százalék is lehet.
Címkék:
vállalkozás, pénzcentrum.hu, csaló, bírság, gvh, fogyasztóvédelem, versenyhivatal,