Összeomlott a CBA északi központja

Világgazdaság2016. szeptember 20. 09:30

Hétfőn benyújtotta a csődeljárást önmaga ellen a Palóc Nagykereskedelmi Kft. A cég két nappal ezelőttig volt a CBA franchise-partnere, 1300 embernek tartozik a fizetésével, nekik némi reményt jelenthet a hír.

Az 1200-1300 dolgozót foglalkoztató cég Nógrád megye legnagyobb munkáltatója, és több mint 80 üzletével a CBA regionális központja - írja a Világgazdaság. Ám a cég az elmúlt három évben zsinórban veszteséges volt, tavaly már 1,9 milliárdos mínusszal zárta az évet.

A csődeljárás kezdeményezése új helyzetet teremt, hiszen a múlt héten még arról volt szó, hogy a hétvégén esetleg sikerül megállapodni a bolthálózat eladásáról, és az is felmerült, hogy a csütörtökön bezárt üzletek a leltározás után esetleg újranyitnak a héten 

- mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének (KASZ) elnöke.

A Népszabadság információi szerint az utóbbi hetekben fordult válságosra a helyzet: a boltokból eltünedezett az áru, ami arra utal, hogy kiszálltak a cég mögül az áruforgalmat finanszírozó pénzintézetek. Ugyanakkor a 2014-ben meghozott törvénymódosítás értelmében 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, CBA, csőd, áruház, kereskedelem, csődvédelem,