Két hét és kiderül, lesz-e kötelező létszámemelés az áruházakban

Világgazdaság2015. november 4. 08:34

Krízismegoldásokat hozhat a kötelező létszámemelés a kereskedelemben, de a bértárgyalásokat is jelentősen befolyásolhatja, hogy megszületik-e az a jogszabály, amely alapterülethez kötné az áruházi dolgozók létszámát - írja a Világgazdaság.

A lap információi szerint két héten belül kiderül, megszületik-e az a jogszabálytervezet, amely előírná, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházakban a nyitvatartási idő alatt 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottnak kell a vásárlók rendelkezésére állnia. Mint írják, mindez jelentősen befolyásolná a kormány és az érdekképviseletek közötti bértárgyalásokat is.

A jelenlegi bérek mellett biztosan óriási gondot jelentene a toborzás. Vidéken már néhány ezer forint pluszért is hajlandók átigazolni másik áruházlánchoz vagy az ipari cégekhez, például szalag mellé az emberek. A fluktuáció egy év alatt 10-ről 40-50 százalékra nőtt

- hívta fel a figyelmet Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Loading...
Címkék:
vállalkozás, multi, áruház, dolgozók, létszámemelés,