Na ezért népszerű a lízing a magyar kkv-k körében

Világgazdaság2015. október 13. 09:25

Az alacsony önerőnek és a jegybanki hitelnek köszönhetően 22 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben a felvett lízingek állománya. A cégek sokszor kifejezetten előnyként ítélik meg, hogy a vásárolt eszköz nem lesz a saját tulajdonuk - írja a Világgazdaság.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a teljes lízingpiac 22,1 százalékkal növekedett a 2015 júniusáig tartó egy év alatt, amelyben kulcsszerep jutott a kkv-k finanszírozásának. A lízingfinanszírozást egyrészt a konstrukció sajátosságai teszik vonzóvá a kisebb cégek számára: így például az alacsony elvárt önerő, a gyors ügyintézés, a kedvező adózási szabályok. A másik, legalább ilyen fontos elem, hogy a jegybank növekedési hitelprogramja (NHP) tavaly óta pénzügyi lízinghez is igénybe vehető, ami nagyon olcsóvá tette az egyébként igen árérzékeny cégek számára a finanszírozást.

A nagyobb beruházást tervező cégek kétharmada számol lízingfinanszírozással. A konstrukció hátrányai között tízből csupán egy cégvezető említette meg, hogy az eszköz a finanszírozás futamideje alatt nem kerül a lízingelő tulajdonába, voltak ugyanakkor, akik ugyanezt az előnyök között sorolták fel, hivatkozva arra, hogy később nem kell foglalkozni az eladással.

Címkék:
hitel, vállalkozás, kkv,