Sosem találnád ki, mit találtak az ellenőrök a gyrososknál, fagyizókban

MTI2015. szeptember 15. 14:02

Összesen mintegy 36 millió forint bírságot szabtak ki a június közepe és augusztus vége között lezajlott nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akció során a szakemberek - közölte Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinációjával a megyei kormányhivatalok illetékes szakemberei több mint 6900 létesítményt, valamint 21 000 élelmiszert ellenőriztek.

A közlemény szerint a vizsgálatok érintették többek között az utcai vendéglátást, a büfékocsis és mozgó vendéglátást, valamint a fesztiválokon, kiállításokon zajló élelmiszer-forgalmazást.

A termékek közül a szakemberek kiemelten figyelték a fagylaltokat, a cukrászsüteményeket, a hamburgereket, gyrosokat, és a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokat, a grill termékeket, valamint a nyári szezonra jellemző zöldségeket, gyümölcsöket.

Az ellenőrök idén is nagy hangsúlyt fektettek az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetésének vizsgálatára, ennek során 449 konyhát ellenőriztek, amelyek több mint 24 000 táborozó étkeztetését biztosították. A vizsgált konyhák mintegy 80 százaléka biztonságosan üzemelt.

A vizsgált 6900 létesítménynél leginkább a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével és nyomon követhetőségével volt probléma,

 a dolgozók egészségügyi alkalmassága és képzettsége terén azonban javult a helyzet a korábbi ellenőrzésekhez képest.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az átvizsgált mintegy 21 600 élelmiszertétel 2,8 százalékát - több mint 52 tonnát, 8 millió forint értékben - kellett kivonni a forgalomból, többségüket lejárt fogyaszthatósági, illetve a minőség megőrzési idő miatt - közölték.

A korábbiakhoz képest azonban csökkent a jelölési hibás és az ismeretlen eredetű termékek aránya.

A Nébih laboratóriumaiban végzett 600 vizsgálat eredményeit tekintve a szakemberek mindössze 2 mintánál találtak kifogást, egy grillkolbásznál összetételi hiba, míg egy büfékocsi tartályából származó ivóvíz mintánál baktériumok jelenléte okozott gondot. A hatóság mindkét esetben megtette a szükséges intézkedéseket - tették hozzá.

Címkék:
kkv, élelmiszer, nyár,