Hamis sportszerek? Ennyire veszélyesek

Pénzcentrum2015. szeptember 14. 13:02

Mintegy 850 millió eurós kárt szenvedtek el tavaly a hamis termékek okozta bevételkiesések miatt az európai sportszergyártó cégek és a beszállítók, illetve közel 6000 munkahelyet kellett leépíteniük.

A nemzetközi bűnbandák által irányított hamisítási tevékenység (gyártás és forgalmazás) egyre jelentősebb károkat okoz mind több területen, beleértve az Európai Unió sportszeriparát is. Az Unió szellemi tulajdonnal foglalkozó legnagyobb intézménye, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb anyaga szerint a különböző hamisított sportszerek és -eszközök (focilabdák, védősisakok, teniszütők, sílécek, tornaszerek, gördeszkák és fitneszgépek) forgalma a teljes szektor bevételeinek immáron 6,5%-át teszi ki.

Ez - figyelembe véve a szektor teljes nagyságát -, mintegy 500 millió eurós veszteséget jelentett a piaci szereplőknek 2014-ben. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hamisított áruk jelenléte miatt az eredeti termékek gyártói kevesebb alapanyagot és szolgáltatást rendelnek a beszállítóktól, ez pedig további 350 millió eurós veszteséget jelent. (Fontos tudni, hogy ezek az adatok nem foglalják magukban a hamis sportruházatok okozta veszteségeket!)

Ezt a masszív bevételkiesést a gyártók és forgalmazók csak az elbocsátások költségcsökkentő hatásával tudták bizonyos mértékig ellensúlyozni.

Így a sportszerek és eszközök hamisítása közvetlenül 2800, közvetve 5800 uniós munkahely megszűnését eredményezte tavaly, ami az iparági állások több mint 6%-át jelentette. Az OHIM jelentése megállapította: a legnagyobb vesztesesek a 10-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozások, amelyek zömmel a beszállítói iparban tevékenykednek.

Naponta több millióan sportolnak hamisított sporteszközökkel az Európai Unióban anélkül, hogy tudnának róla, mekkora kárt is okoznak ezzel a gazdaságnak. Ha nem akarunk további elbocsátásokat, akkor nem csak határozott és egységes uniós fellépésre van szükség, amelyben a magyar hatóságok is aktívan részt vesznek, hanem a fogyasztói hozzáállásban is jelentős változásokra van szükség

- jelentette ki Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese. Hozzátette: erre a radikális szemléletváltásra azért volna szükség sürgősen, mert az OHIM korábbi jelentése már megállapította, hogy a szellemi tulajdonjogokhoz (IPR) szorosan kapcsolódó iparágak - ide tartozik a divatipar és kozmetikai szektor is - alkotják az EU gazdaságának gerincét. A gazdasági összteljesítmény körülbelül 40%-a, a harmadik országokba irányuló export 90%-a innen származik, illetve ezeket a szektorok biztosítják közvetlen vagy közvetett módon az uniós állások több mint harmadát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindemellett a sporteszköz hamisítványok további 150 millió eurós bevételcsökkenést is okoznak az egyes tagállamoknak, mivel a 70 millió eurós ÁFA kiesésen túl, egyéb olyan adóbevételektől is elesik az állam, amelyek eddig befolytak az egyes cégektől és adóalanyoktól. A dolgozók elbocsátása miatt az unió egésze további közel 35 millió eurós társadalombiztosítási járuléktól is elesik.

Címkék:
vállalkozás, hamisítás, HENT, sport,