Ne reménykedjenek a plázák: nem puhítanak a vasárnapi zárva tartáson

MTI2015. február 19. 11:02

Döntött a kormány a vasárnapi pihenőnaphoz kapcsolódó rendeletről, nem bővítik a kivételek körét - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a szerdai kormányülés után az MTI-nek.

A kormányszóvivő kifejtette, hogy a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy adott települések vagy településrészek vonatkozásában kivételeket állapítson meg.

"A jogalkotásra adott felhatalmazás a jogalkotó számára nemcsak jog, hanem a kötelezettség is" - jelezte. Hozzátette: azonban a kormány jelenleg nem lát olyan okot, amely a törvényben foglalt kivételi okok bővítését kormányrendeleti szinten indokolja.

Ezért a kabinet egyelőre olyan rendeletet alkot, amely az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire tekintettel nem ad lehetőséget a főszabálytól eltérő nyitvatartási szabályok rögzítésére - közölte a kormányszóvivő.

Ezzel befellegzett a bevásárlóközpontok reményeinek is, többen ugyanis a rendelettől várták a megoldást, és a lehetőséget a vasárnapi zárva tartás alóli felmentés kérésre.

 

Címkék:
vállalkozás, pláza, vasárnapi zárva tartás,