Pénzcentrum/Index.hu • 2015. február 13. 13:03
Valószínűleg drágulni fog a kávé az automatákban, és csökkenni is fog a gépek száma a NAV új rendelete miatt. Az adóhivatal ugyanis az elektronikus kasszákhoz hasonlóan összekötné az automatákat saját szervereivel.
A NAV az online kassza rendszeréhez hasonlóan akar majd rálátni az automaták forgalmára, ezért a cégeknek minden gépbe olyan eszközt kell majd szerelniük, ami folyamatosan küldi a forgalmi adatokat az adóhatóságnak - írja az Index.
Március 31-ig minden egyes automatát be kell jelenteni az adóhatóságnak. A regisztráció gépenként 30 ezer forintba kerül majd. Első körben háromezer forintot kell kifizetni március 31-ig, a maradék 27 ezret pedig az év végéig kell elküldeni a NAV-nak.
A cégek többségének akkora teher lesz a minden automatára vonatkozó regisztráció, az adatszolgáltató egységek beszerzése és a havi adatdíj költsége, hogy érezhetően drágulhat majd az automatákban kapható kávé és kevesebb helyen lesznek majd automaták, mert a cégek kénytelenek lesznek a kevésbé nyereséges gépek visszavonásán spórolni.
Az egyik, automatákat üzemeltető cég vezetője azt mondta, hogy egy közepesen frekventált helyen minimum
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Olyan cég is van, ahol nem tudják még, hogy lesz-e szükség áremelésre, de az euróárfolyam romlása sem kedvez a cégeknek, ezért valószínű, hogy ezek a cégek is továbbhárítják a fogyasztóra a költségeket.