Gyakorlatilag eldőlt: zárva lesznek a boltok vasárnaponként

Portfolio2014. december 2. 11:02

A Fidesz hétfői bejelentésével biztosnak tűnik, hogy megvalósul a KDNP javaslata a boltok vasárnapi zárva tartásáról. A nagyobbik kormánypárt már igyekszik abba az irányba terelni a kommunikációt, hogy ez az intézkedés a teljes vasárnapi munka tiltásának irányába tett lépés. Közben a két tábor támogatói is változtak, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete ugyanis már nem támogatja a javaslatot, az MKIK viszont melléállt.

Amit tudunk a hétfői nap után:

  • A Fidesz frakciója támogatja a KDNP javaslatát a szabad vasárnapról, azonban a törvény címének megváltoztatását javasolják: "a kereskedelemre vonatkozó vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénynek" neveznék.
  • A Fidesz módosítaná a tervezetet több ponton is: a 400 négyzetméteres felső határ megváltozhat, adventkor minden bolt nyitva lehet, de a megfelelő pótlékot fizetni kell a munkavállalóknak.
  • A Magyar Nemzet keddi értesülése szerint a kormány jövő heti ülésén dönthet a kérdésről.

A két tábor

  • Ezzel eldőlt, hogy a kormánypártok bevezetnék a törvényjavaslatot.
  • Hétfő délután a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is állást foglalt az ügyben: támogatják a vasárnapi zárva tartást.
  • Hétfő délután a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is megszólalt az ügyben. A javaslat korábbi kezdeményezője és támogatója figyelmeztetést adott ki közleményében, mert megítélésük szerint rossz irányba ment a vita.
  • A KASZ meglátása szerint a kormány más jogszabály-tervezetei (feltehetőleg itt az élelmiszerlánc-felügyeleti díjra, adószigorításra és veszteséges boltokkal kapcsolatos javaslatra gondoltak - a szerk.) súlyosan támadják a kereskedelem egészét.
  • Az áruházláncok kiszorításával munkahelyek kerülnek veszélybe. Ezért a KASZ javasolja, hogy ebben a formában ne kerüljön elfogadásra a törvényjavaslat.
  • Mivel úgy tűnik, hogy a négyzetméterre vonatkozó határ változik, ezért elképzelhető, hogy valamennyire a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai álláspontját is figyelembe vették, ám kijelenthető, hogy az NGM összességében alulmaradt ebben a kérdésben a kormányon belüli vitában.
  • A másik oldalon ugyanis Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter áll, Szatmáry Kristóf kereskedelemért felelős miniszteri biztossal közösen, aki egyértelműen támogatja a boltok vasárnapi bezárását.
  • Korábban a három hazai tulajdonú üzletlánc (CBA, Coop, Reál) állt ki a javaslat mellett.
  • A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szintén támogatásáról biztosította a KDNP-t, a szervezet elnöksége a Népszabadság szerint a CBA-hoz kötődik, vezetője pedig Szatmáry Kristóf fideszes képviselő édesanyja.
  • Az Országos Kereskedelmi Szövetség (amely a kiskereskedelmi piac jelentős részét lefedi, a hazai láncok kivételével) többször is határozottan állást foglalt a javaslat ellen.
  • A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szintén nem támogatja ebben a formában a tervezetet, a foglalkoztatottak vasárnapi munkavégzését önkéntes nyilatkozattételhez kötné. Népszavazást kezdeményeznének a kérdésről.
  • A LIGA szakszervezeti szövetség nem támogatja a boltok vasárnapi kötelező bezárását, ehelyett a vasárnapi nyitva tartás költségeinek emelését és szabályainak szigorítását javasolja a kormánynak.
  • A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerint súlyos következményekkel járna a vasárnapi nyitva tartás korlátozását előíró törvénymódosító javaslat megszavazása, mert elbocsátásokat és bércsökkenést eredményezne.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, bolt, vasárnapi munka,