Hatalmas sztrájkra készülnek a taxisok

Pénzcentrum2014. október 15. 08:32

Legfeljebb hétéves autóval járhatnak, és ötévente meghosszabbítandó engedélyükkel kizárólag saját településükön vehetnek fel utast a taxisok, egyebek mellett ezt tartalmazza a szakma működését újraszabályozó rendelettervezet, amely ellen a sofőrök készek demonstrációval is tiltakozni - írja a Népszabadság.

A cikk szerint a főváros után országos szinten is újraszabályozná a taxisok működését az állam. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) készülő jogszabály alapján 2016-tól a sofőrök csak hétévesnél nem öregebb autóval járhatnának. Jelenleg csak Budapesten van megkötés, ott tíz év a felső határ.

A lapnak nyilatkozó taxisok szerint a sofőrök jelentős része ennek a korlátozásnak igen nehezen tudna megfelelni. A becslések szerint a jelenlegi 10-12 ezer taxis között ezrével lesznek olyanok, akiknek le kellene cserélniük az autójukat.

Egy másik elképzelés az utasokat is hátrányosan érintheti: a tervezet szövege szerint taxis szolgáltatást csak olyan településen nyújthatnának a sofőrök, ahová az engedélyük szól. Az utast ugyan szolgáltatási területen kívülre is elszállíthatják, ám a visszaútra már nem vehetnek fel senkit, azt sem, akit az odaúton vittek.

Az NFM-nél a lapnak azt mondták, a tervezet közigazgatási és szakmai egyeztetése folyik, az előkészítő munka várhatóan november végéig lezárul. Az előterjesztésről, a rendelet hatálybaléptetéséről csak ezután születhet döntés. Hangsúlyozták: a készülő jogszabály a "magas szolgáltatási követelményeket támasztó fővárosi előírások alkalmazási tapasztalatainak figyelembevételével rögzítheti majd a taxis tevékenység folytatásának országosan egységes feltételeit".

Címkék:
vállalkozás, sztrájk, taxi, taxirendelet,