Ördög Nóra tízmilliós üzlete: erről eddig kevesen tudtak

Pénzcentrum2014. szeptember 9. 17:15

Ördög Nóra igazi üzletasszonnyá nőtte ki magát: a TV2 újdonsült műsorvezetője pár évvel ezelőtt alapított céget barátnőjével, amely meglehetősen sikeres: tavaly 37 millió forint nettó árbevételre tettek szert, míg 2012-ben "csupán" 17 millióra.

A két nő Angyalműhely nevet viselő vállalkozása eleinte csupán önbizalom-növelésre épült, különféle csomagokat árultak, amely tanácsadásokat és átalakítást foglalt magába, majd a végén Nánási Pál által egy fotózást. Nóráék azonban többre vágytak - írja a Blikk.

Kihasználták a műsorvezető ismeretségét, első terhessége alatt elrukkoltak egy kismamáknak szóló DVD-vel is, mára pedig már annyi szolgáltatóval kötöttek megállapodást, annyi mindent árulnak, hogy kategóriákba kellett sorolniuk portékáikat. Fő vonaluk persze továbbra is az exkluzív önbizalom-növelő tréning, amely mindössze egyetlen napos, az ára viszont felér egy kétéves OKJ-s tanfolyaméval: 195 ezer forint. Emellet találthatnak még a kuncsaftok a weboldalukon szépségápolási termékeket, ruhákat, bizsukat, táskákat, vállfát és még bögremelegítőt is, különleges, angyalszárny motívummal.


A két nő 2011-ben félmillió forinttal alapította a kft.-t, amely szinte azonnal népszerű lett. Első évben 2,9 milliót, 2012-ben már 17,3 milliót tavaly pedig már 37,1 millió forint nettó árbevételre tettek szert. Azt nem tudni, Nórinak - aki nem kívánt megszólalni az ügyben - az RTL Klubtól kapott fizetése ebbe a cégbe vándorolt-e, de testvérével, Árpáddal is alapított betéti társaságot, amely szintén jól jövedelmező, tavaly együttesen 29,4 millió forint nettó árbevételük volt.

Akár NHP-ból is növekedhet a cég

Azt nem tudjuk, hogy az Angyalműhely használja-e a Nemzeti Hiteplrogramot (NHP), de az biztos, hogy a program sok vállalkozás növekedéséhez hozzájárulhat.  Az NHP-t a kis- és középvállalkozások hitelezésében megfigyelt zavarok enyhítésének érdekében hirdették meg. A hivatalos megfogalmazás szerint az NHP a hitelpiacok működésének helyreállítását és az egészséges gazdasági növekedés megindulását támogatja.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A program lehetőséget ad arra, hogy akár új hitel felvételével, akár a meglévő hitel kiváltásával jobb helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat. Előbbi ösztönzi a gazdasági növekedést, utóbbi pedig lehetővé teszi, hogy csökkenjen a vállalkozók törlesztési terhe és az árfolyamkockázata, ezáltal javuljon hitelképességük. Persze nem csak az új hitelezésnek van gazdaságélénkítő hatása, hiszen a kedvező kamat csökkenti a vállalati költségeket, amely szintén plusz forrásokat jelent a vállalatnak.

A programban elérhető hitelkeretből a vállalkozások a kereskedelmi bankokon keresztül hívhatnak le pénzt, tehát tulajdonképpen a bankoktól veszik fel a cégek a rendkívül kedvező kamatozású kölcsönt.

A program célja kifejezetten az, hogy kis- és középes vállalatokat juttasson kedvező hitelhez. A kedvezményes hitel a következő célokra igényelhető: beruházásra (például üzleti célú ingatlan, gép, üzemi felszerelés beszerzésére, vagy tulajdoni jogot jelentő részesedés elérésére); forgóeszköz-finanszírozásra (például készletek, vevői követelések finanszírozására); EU támogatás előfinanszírozásra (vissza nem térítendő támogatásokhoz). Természetesen a vállalkozás kiválthatja vele a fenti célokra korábban felvett meglévő forint-vagy - az eredeti hitelcél vizsgálata nélkül - devizahitelét is.

Címkék:
vállalkozás, kkv,