Dühöng a boltos: egy hónapig bírta a 160 ezres pénztárgép

Pénzcentrum2014. augusztus 11. 10:32

Cseregép híján minden vevő után külön nyugtát kell írnia egy gazdagréti bolt tulajdonosának. Domanits Ferenc nagyon bosszús, hiszen hiába vett borsos áron online pénztárgépet, ha a rossz helyett nem adnak neki másikat.

Százhatvanezer forintot fizetett Domanits Ferenc a kötelezően megvásárolandó új pénztárgépéért, de még egy hónapig sem működött. - A gép elromlott, én pedig azóta az eladás mellett állandó körmöléssel töltöm az időm - panaszkodott a Borsnak Ferenc, aki egy lottózó-vegyesboltot üzemeltet Budapesten. - A szervizben azt mondták, hogy cseregépet nem tudnak adni. A gépben a szoftver romlott el, aminek a javítását egy másik cég végzi, és ennek idejét meg sem tudják becsülni. Van olyan ismerőseim, aki már több mint két hónapja várakozik - hiába.

A boltban az újságtól a csokoládén át a mosószerig széles az áruválaszték, és nem egyforma az áfájuk. - Ezt külön-külön ki kell számolnom, nyugtát kell kitöltenem, valamint egy külön papíron vezetnem kell a könyvelőnek a forgalmamat. Ha több vevő van, jócskán megnő a sor. A NAV-tól úgy értesültem, hogy amikor a pénztárgépemet visszakapom, ezeket utólag be majd kell pötyögnöm a gépbe - bosszankodott Domanits Ferenc, aki nem akar mást, csak, hogy a szabályoknak megfelelően megkapja a cseregépét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete értelmében az üzemeltető kérésére a szerviz köteles a bejelentéstől számított nyolc napon belül cserepénztárgépet biztosítani a javítás idejére.

Címkék:
adozas, vállalkozás, pénztárgép, online pénztárgép,