Elindult a Nemzeti Cégtár: a vállalkozásoknak is segíthet

Pénzcentrum2014. május 28. 10:02

Kockázatelemzési információk is megtalálhatók az ingyenesen elérhető Nemzeti Cégtárban, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) és az Opten céginformációs szolgáltató hozott létre.

Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) rektora a Nemzeti Cégtár bemutatóján kedden Budapesten elmondta: a szolgáltatás segíti az üzleti döntések meghozatalát. Az információk révén javulhat az üzleti erkölcs, visszaszorulhatnak a lánctartozások, az egyetemi hallgatók pedig segítséget kapnak kutatásaikhoz azzal, hogy ágazat és régiók szerinti pénzügyi adatokhoz jutnak - tette hozzá.

A Nemzeti Cégtár információs bázis alapja a cégbírósági információk szűkített köre, így a tulajdonosok felsorolása, a jegyzett tőke, valamint az éves mérlegekből átvett pénzügyi adatok - ismertette Pertics Richard, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A rendszerben szerepel az is, hogy a cég tulajdonosainak, illetve vezetőinek milyen arányban vannak kiemelten magas kockázatú vállalkozásai.

Címkék:
vállalkozás, cég, kkv,