Üres zsákkal érkezik az idei céges Mikulás

Pénzcentrum2009. november 16. 08:47

Bár a tavalyi mélypont után idén már az élénkülés jelei mutatkoznak a rendezvényiparban, a cégek továbbra is visszafogottan szervezik az év végi összejöveteleket. A munkatársak helyett inkább a partnerekre költenek.

A cégek 80 százaléka még mindig keveset költ év végi rendezvényeire; a költségkeretet sok esetben a létszám csökkentésével ellensúlyozzák, vagy elmaradnak a búcsúajándékok - idézte a Napi Gazdaság Angyal Csabát, a Gála Eseményszervező Kft. kreatív igazgatóját. Az elmúlt év végén nagyon sok multinacionális cég zárolta a rendezvényekre szánt összeget, a mélypont igazán a tavalyi utolsó negyedév és az idei első félév volt. Sok esetben egyedileg döntenek a költségkeretekről és az egy rendezvényre felhasználható forrásokról. További változás, hogy sokkal több a kis létszámú ügyfélrendezvény és sokkal kevesebb a saját dolgozókra koreografált esemény - tette hozzá.

A rendezvényipart is elérte a gazdasági mélyrepülés - mondta el a Napinak Németh András, a Deluxe Rendezvények Kft. ügyvezető igazgatója. Az év első felében szinte mindenki megálljt parancsolt a rendezvényekre fordítható kiadásainak, ezzel az események száma is jelentősen visszaesett. Az idei karácsonyi szezonban a cégek ugyan szeretnék megtartani a szokásos összejöveteleket, de vagy a tavalyi árakon (tekintet nélkül az áfaemelésre), vagy annál is olcsóbban. Így lehet az, hogy sok cég a tavalyi elegáns, például múzeumba szervezett rendezvény után idén csak egy étterembe hívja meg kollégáit, partnereit.

A Gála tapasztalatai szerint a megrendelők között elsősorban a magyar tulajdonú középvállalatokra jellemző a bizonytalanság. E kör keresi a leginkább költséghatékony megoldásokat, ám mivel számukra fontos a rendezvényeik hagyománya és a partnerkapcsolatok ápolása, felértékelődtek a kreatív megoldások. Az igények sokszor aköré szerveződnek, hogy csináljuk valami minőségit nagyon olcsón - állítja Angyal. A multinacionális cégek viszont részben visszatértek az eredeti kerékvágásba: a mennyiségre a 2008 előtti időszaknak megfelelően kérnek be ajánlatot, ám a korábbinál 20-25 százalékkal kisebb keretösszegből gazdálkodnak. Az étel minősége és mennyisége, a helyszín egyedisége még mindig fontos, viszont dekorációra, egyedileg koreografált produkciókra, nagyszínpadi látványosságra alig költenek. Felerősödött ugyanakkor a mikroprogramok és az alternatív programok iránti igény.

Címkék: