7 km út 13 milliárd forintért

Pénzcentrum2009. március 13. 14:30

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2010 végére megvalósulhat a 85. számú főút Enesét elkerülő, 7 km-es szakasza. A közel 13 milliárd forintos beruházás támogatási szerződését ma írták alá.


Az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával megvalósulhat a 85. számú főút Enesét elkerülő szakaszának megépítése. Az erről szóló támogatási szerződést Enesén adta át dr. Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter Rékasi Győzőnek, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. területi irodavezetőjének.

Az M85 Győr - Csorna között tervezett gyorsforgalmi út 5 fő szakaszból áll, ennek egyik része a 7 km hosszú, Enesét elkerülő szakasz. Az új, 2x2 sávos útszakasz északról kerüli majd meg Enese települését, a tervezett elkerülő út első csomópontja Rábapatonánál, a második Bezinél valósul meg.

Az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére megerősített, több mint 9 km hosszú földutak készülnek.

A kivitelezés kezdő időpontja 2009 tavasza, befejezése illetve forgalomba helyezése 2010. év végére várható. A kivitelezési munkák elvégzése érdekében a közbeszerzés már folyamatban van.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A projekt összköltsége 13 milliárd forint, melyből 11 milliárd forint uniós támogatás.

Címkék: