Pénzcentrum • 2007. július 17. 10:30
A vártnál kevesebb patika nyílt az országban a gyógyszertár-alapítási korlátozások eltörlését követő első fél évben. A patikusok nem a nyitási kockázatokkal, sokkal inkább az elhúzódó ügyintézéssel magyarázzák a nyitási kedv elmaradását. Azonban vannak olyanok is akiknek nem szegte kedvét az ügyintézés hosszadalmassága és patikaláncok szervezésébe fogtak- írja a Világgazdaság.
Július közepéig országszerte 58 engedélyt adott ki az ÁNTSZ, többségét városokban. Az engedélyekre vonatkozó kérelmek száma azonban arra utal, hogy jelentős az érdeklődés. Éppen ezért az ágazati szereplők úgy vélik, a gyógyszer-kiskereskedelmi piac bővülése igazán az év második felében indulhat be, és decemberig akár további száz patikát is alapíthatnak hazánkban. Piaci szakértők szerint erre azért is van lehetőség hazánkban mert a piac a jelenlegi 2010 patikán kívül még 300-400 új gyógyszertár működését is tudja biztosítani.
Eközben több nagyobb vállalat is gyógyszertárhálózat kiépítésébe kezdett. A lassú növekedés oka egyrészt, hogy viszonylag sokáig tart az összes engedélyt beszerezni; a patikaalapítás két hónaptól egy évig is elhúzódhat.
A piac bővülését a bizonytalanság is lassítja, hisz a változó szabályozás és a folyamatosan módosuló árak mellett a gyógyszerforgalom 10 százalékkal csökkent az év eleje óta.