Pénzcentrum • 2026. február 23. 07:11
A hét elejét még a borús, csapadékos időjárás határozza meg, helyenként dörgés is előfordulhat. Szerdától azonban szárazabb légtömegek érkeznek, így naposabb, enyhébb napokra készülhetünk - közölte a HungaroMet.
Hétfőn északnyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, ám a délutáni órákban ismét beborul az ég. Többfelé kell számítani kisebb esőre vagy záporra, a délnyugati tájakon azonban a legkevésbé valószínű a csapadék. A nap második felében északnyugat felől zivatarok is kialakulhatnak.
A zivatarveszély miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyékre.
A nyugatias szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik, sőt a csapadékgócok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A hajnalok hűvösek lesznek, a hőmérséklet 0 és +6 fok közé süllyed. Napközben hétfőn általában 11 és 16 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk, de az északkeleti országrészben ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.