Csúnya hidegfront csap le az országra: ennyit a kánikuláról, brutális, ami ránk vár

Pénzcentrum2025. július 15. 09:01

Nemcsak záporokra, zivatarokra, több helyen áztató esőre is számíthatunk- írja az Időkép. 

A hétvégén visszatérő kánikula hamarosan véget ér. A lehűléssel együtt pedig jelentősebb csapadékot is kapunk egy szerdán érkező hidegfrontnak és a vele együtt érkező nedvesebb légtömegnek köszönhetően.

A kánikula kedden már mérséklődik a többfelé megélénkülő északnyugati szél hatására, és egy összeáramlási vonal mentén főként keleten készülhetünk záporokra, zivatarokra, melyeket felhőszakadás, viharos széllökések és apró szemű jégeső is kísérhet. Az igazi öntözést azonban a szerdai front hozza meg.

Ekkor a záporok, zivatarok mellett főként a Dunántúlon és délen csendes, áztató eső is kialakulhat,

ami a délnyugati tájakon néhol akár 30 millimétert meghaladó csapadékot hagyhat maga után 24 óra alatt. Jelentősen visszaesnek a maximumok, már csak délkeleten alakulhat 30 fok körül a hőmérséklet, miközben északnyugaton mindössze 22-24 fokig hűl a levegő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A két országrész között így jelentős, akár 10 fokot meghaladó hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki. További záporok, zivatarok csütörtökön is több helyen előfordulhatnak. Keleten, délkeleten kezdetben csendes, áztató eső is hullhat. A csúcshőmérsékletek ekkor már csak 20-27 fok között várhatóak.

 

Címkék:
utazás, időjárás, nyár, eső, zivatar, hidegfront, zápor, időjárás előrejelzés,