Nagy változás jön Budapesten: fontos bérlettípus szűnik meg, erről jó tudni

Pénzcentrum2025. június 18. 09:02

A Mol Bubi közbringarendszer jelentős átalakulás előtt áll: a BKK június 24-től megszünteti a féléves bérletet, 2026-tól pedig teljesen megújul a szolgáltatás. A változásokról Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője adott részletes tájékoztatást.

A Budapesti Közlekedési Központ bejelentette, hogy 2025 végén lejár a Mol Bubi 2.0 szolgáltatási szerződése, ami több változást is hoz a rendszer működésében. Ennek első lépéseként június 23-ig lehet utoljára megvásárolni a 6500 forintos féléves Bubi-bérleteket, ezt követően az év végéig kizárólag a havi 1500 forintos bérletek maradnak elérhetők.

A változtatások hátterében a 2026 elején induló Bubi 3.0 rendszer előkészítése áll. Az új szolgáltatás jelentősen kibővített területen működik majd, és közel ötezer kerékpárral rendelkezik, amelyek közül ezer elektromos meghajtású lesz. Újdonság, hogy a mobilitási (mobi) pontokon is lehetőség nyílik majd a kerékpárok leadására és felvételére.

Akinek nincs bérlete és szeretne, június 23-ig vegyen féléves bérletet, mert utána helyette már tényleg csak a havibérlet lesz elérhető gazdaságos opcióként

- tanácsolta Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője az InfoRádióban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A megújuló rendszer a jelenlegi szolgáltatási területen túl minden olyan fontos közlekedési csomópontot lefed majd, ahol legalább 30 ezres utazásszámot regisztrálnak, beleértve az összes metróállomást is. Az új szolgáltatás olyan városrészekbe is elér majd, mint az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező.

A BKK már kiírta a közbeszerzési eljárást a szolgáltatás üzemeltetésének folytatására, amely jelenleg is folyamatban van. Az új rendszer kerékpárjai várhatóan 2026 elejétől fokozatosan jelennek meg Budapest utcáin.

Címkék:
utazás, bkk, bubi, mol, bérlet, szolgáltatás, rendszer, bubi bicikli, mol bubi állomások, bubi bérlés,